A második napon a Strand Fesztiválra érkezve újabb meglepetés ért minket. A Staff/Press/VIP beengedő sor ugyanis eltűnt. Illetve a helye megmaradt, csak éppen bemenni nem lehetett rajta. Megkérdeztük a karszalagokat ellenőrző lányt, hogy mi történt azzal a bejárattal. Találjátok ki, mit válaszolt! Aki a „nem tudom”-ra tippelt, nyert. 

 

Utána ért az a sokk, ami nálam kiverte a biztosítékot. Egy fotóstáska volt nálam, azt természetesen kinyitottam a biztonságiaknak. A táska méretéből adódóan pont belefér a gép, és esetleg egy plusz objektív, ami viszont most nem volt nálam. Tehát a kisméretű fotós oldaltáskámban volt egy darab Nikon. Ezt a biztonsági őrnek nem sikerült felfogni, ezért az „Ez mi?” kérdést megelőzően belenyúlt a táskámba, megfogta az objektívet és elkezdte kihúzni izomból. Mindezt úgy, hogy az objektív konkrétan kitekeredett. Én tágra nyílt szemmel, leblokkolva néztem, hogy ez meg mi a francot csinál? Annyira lefagytam, hogy csak közöltem, hogy fényképezőgép, de benn a fejemben bizony baromi ronda gondolatok futkároztak. Lehet, hogy túlizgulom, de aki fényképez, az általában óvatosan bánik a gépével és vigyáz rá. Habár mindig benne van a pakliban, hogy egy koncerten leöntik sörrel a gépem, de azt sosem gondoltam volna, hogy egy biztonsági őr miatt kerül veszélybe. 

 

A következő kellemetlen kör a pultnál ért. A Fall Out Boy előtt szerettem volna beszerezni a szükséges nedűt. Körbenéztünk az összes pultnál és a legkisebbnek tűnő tömegbe álltam be. Mindez még a Subscribe alatt történt, mert tudtam, hogy ez nem lesz rövid. A szintidőm 25 perc lett, de nem csak ez a felháborító. Abban a pultrészben, ahol várakoztam, hárman dolgoztak. Az egyik lány hátrament, így maradt kettő. Aztán a sráchoz valami haverja érkezett, maradt egy. Az a kislány halálos nyugalommal dolgozott, nem is törődve azzal, hogy kb. 50 ember tolong előtte. Utána fogta magát és elkezdte a félig tele levő vizes polcot feltöltetni. Igen, így a kiszolgáló személyzetből maradt nulla. Hozzáteszem, ez nem egy pár pillanatig tartott, hanem hosszú percekig. Mikor kipakolászta magát a lány, akkor újra úgy döntött, hogy végül ki is adhat egy-két üdítőt, piát az embereknek. Mikor sorra kerültem, már rutinosan adtam át a repoharam (mert a Strandon ez a rendszer működik). Aztán ránéztem a végösszegre és elég rondán ráncolhattam a homlokom, mert a lány rögtön reagált: megkérdezte, hogy adtam-e poharat, majd rögtön válaszolt is magának, hogy nem, nem adtam. Meggyőztem az ellenkezőjéről (igazából a homlokráncaim még mindig nem tűntek el) és arról, hogy nem szeretnék plusz kétszáz forintot kifizetni neki. Tudom, hogy a nagy pörgésben el lehet felejteni egy ilyen részletet, és persze lehet hibázni. Itt nemhogy pörgés nem volt, de a csaj olyan lassan és zavartalanul létezett, hogy egy meditációs táborban ő lehetne az oktató. 

 

Egyébként sok fesztiválozóval beszélgetve megállapítható, hogy a Strand Fesztiválon szinte minden alul van szervezve. Gondolhatunk itt a beléptetésre vagy a kiszolgálószemélyzetre. Egyedül a toi-toi-ok számára nem lehet panasz. 

 

Estére aztán megérkezett a vihar, itt viszont a szervezők nagyon helyesen jártak el. A Fall Out Boy koncertje előtt a Színpad melletti kivetítőn végig egy figyelemfelhívó szöveg ment és többször be is mondták, hogy vigyázzunk magunkra és egymásra a vihar miatt, ami elég durva széllel meg is érkezett a koncertre. Nem tudom, hogy más kontaktlencsét viselők hogy bírják a nagy mennyiségű port a szemükben, de én elkezdtem könnyezni és pislogni vadul. Ennek következtében egy asztalon állva a Fall Out Boy számait énekelve egyszer csak kiesett a lencse a szememből, a fedezéknek odatartott kezemen megpattant, majd tovaszállt. Mivel csak dioptriás napszemüveg rejtőzött a táskámban, azt hiszem, hogy a legkeményebb éjszakai külső díjat elnyertem, mivel ezek után az éjszakát napszemüvegben töltöttem.

 

Anikó