3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Hazai

2013. augusztus 16. | Pisti

Ingyenes Ákos-koncertek, turnézárás és új turné

Copyright:

Örülhetnek Ákos rajongói, hiszen a zenész több ingyenes koncerttel is meglepi őket a Turné 2084 lezárásaként. A zenésszel Budapesten, Mosonmagyaróváron és a Szegedi Ifjúsági Napokon találkozhatunk augusztus hátrelévő részében.

Az augusztus 20-i programsorozat keretében, nagyjából este tíz óra körül, a tűzijáték után fog fellépni Ákos és zenekara Budapest I. kerületében, az Attila úton, a Dózsa György szobor-lábánál. A mini-koncertet a Turné 2084 elnevezésű szintirock rendezvény-sorozat egyik utolsó állomásaként rendezik meg, a látogatása pedig ingyenes lesz. Szintén a turné keretei között fog fellépni Ákos Mosonmagyaróváron, egy nappal a fővárosi koncert előtt, a Szent István-napokon. Erre a bulira ugyancsak ingyen látogathatnak majd el a rajongók. A turné zárása pedig Szegeden, az Ifjúsági Napokon lesz majd, augusztus 22-én (igaz, belépőjegy ellenében). 
 
Ákos állítása szerint eddig 150 000 néző jelent meg a különböző, Turné 2084-be tartozó koncertjein. A zenész fellépett minden fontosabb hazai fesztiválon, valamint több külföldi helyszínen, köztük Londonban, Brüsszelben vagy éppen Amszterdamban. A határon túl élő magyarok is megcsodálhatták Ákos és zenekara előadását, hiszen remek koncertet adott például Marosvásárhelyen is. A turné Arénában rendezett lemezbemutató állomását egy DVD kiadvány is megőrzi majd, rengeteg különleges, plusz anyaggal. A szegedi turnézárót szintén igazán különleges alkalomnak szánja  Ákos.
 
A zenész természetesen a nyár vége után sem fog tétlenkedni, ősszel újabb koncertsorozatba kezd bele Karcolatok 20 néven, melynek több budapesti állomására már el is kapkodták a jegyeket. A még látogatható rendezvényekre Ákos weboldalán rendelhetünk belépőket.
 
Forrás: akos.hu
 
Pisti
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Continuer

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Continuer

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Continuer

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Continuer

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky