3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2013

2013. augusztus 7. | Anikó

Rájátszás - Sziget, 0. nap

Copyright:

A Sziget 0. napjának első koncertje számomra a Rájátszás volt. A Sziget-feeling nem kapott el tőle, de egy nagyon profi produkciót láttam. Habár azt is meg kellett állapítanom, hogy a Rájátszás közege nem feltétlenül a Sziget.

Augusztus 6-án a Rájátszás kollektívája is kinn volt a Szigeten. A zenész-költő párokból összeálló előadás egy nagyon jó hangulatú koncert volt. A fellépőkön látszott, hogy jól érzik magukat, a közönség pedig értő fülekkel hallgatta a dalokat.
 
Az egyetlen probléma, hogy ezeket a műveket teljes odafigyeléssel és átéléssel kell befogadni, elvégre versekről van szó. Erre nem biztos, hogy a Sziget a legmegfelelőbb helyszín. Erre azonban rácáfolt az Ezt is elviszem magammal. Lenyűgöző, hogy egy Rájátszás-dal ilyen szinten kinőtte magát. A csoport a fináléra tartogatta ezt a számot. A közönség felállt, táncolt és az előadókkal énekelte a sorokat. 
 
Meg kell jegyezni, hogy a Rájátszás sokat fejlődött az elmúlt években, egyre profibb, ennek ellenére – szerencsére – nem vesztette el az örömzenélés-verselés jellegét sem. 
 
Anikó
 
Fotók: Rájátszás Facebook
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. október 16.

Sziget aftermovie - Te is szerepelsz benne?

Még 300 napot kell kibírni és újra megnyitja határait a Sziget Fesztiválköztársaság, a Szabadság Szigete, hol mindent szabad, de semmi sem muszáj. Az idei fesztiválforgatag hangulatára a most elkészült, nagyon jó, mozgalmas aftermovie-val emlékezhetünk, a cikkben... Tovább

2013. augusztus 28.

Emlékeztek a Sziget feelingre? Ezt nézd meg!

Találtam egy videót. Nem új dolog, de nagyon vicces és egyben egy fesztivál korrajza is. Belátom, hogy a Sziget már rég nem a „kell egy hét együttlétről” szól, hanem kőkemény bizniszről, ami végén az ember fia izgatottan várja a szervezők bejelentését, jajj, vajon kijött –e nullszaldóra az idei rendezvény? Engem a Sziget látványa az, ami évről évre egyre jobban megdöbbent: szponzorcégek neveiről elnevezett helyszínek, végeláthatatlan vásárlóutca, kártyafeltöltő pontok mindenhol, VIP teraszok és óriáskerék. Emlékeztek még a katonai sátrakban kempingasztalokról zsíroskenyeret áruló nénikre? Tovább

2013. augusztus 13.

Ezt mondtátok ti a Szigetről

Bárcsak több hangot hallanánk az egyszerű, szórakozni vágyók szájából! Az újságíró, meg a tévés sokszor kicsit túldimenzionálja a fesztiválelemzést, és riportalanyai közül is a legfurcsábbat, legbolondosabbat használja fel. Pedig a Szigeten nem mindenki állatos ruhába öltözött francia, vagy rögtönzött hippi. Lássuk mit mondtatok ti, zene és programélvezők. Tovább

2013. augusztus 13.

Még egy utolsó nap a Szigeten

Vasárnap már nyúzottan és betegen vonszoltam ki magam a Szigetre. Nem fanatizmus, hanem sokkal inkább kíváncsiság hajtott. Annyi bizakodó mondatot kaptam el erről a vasárnapról, hogy magam is elgondolkodtam a lehetőségeken. Tovább

2013. augusztus 13.

Kiscsillaggal pizsama fellövés

Bár a kiadós Guettázás után úgy éreztem, megvolt, amiért jöttem vasárnap szigetelni, a többiek átcsábítottak a Magyar Színpadhoz, hogy hallgassunk bele a Kiscsillagba. Teljesen igazuk volt; nehogy már teljesen kimaradjanak nekem a magyar fellépők az idei Szigetből! Fáradtan bár, de Kiscsillagra fel! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky