Az úttörő hatású, legendás billentyűs a hírek szerint tegnap éjjel vesztette életét a los angelesi St. John’s Hospitalban. Felesége egy évvel ezelőtt hunyt el.
A George Duke haláláról szóló hírek a közösségi média platformjain terjedtek, az első napvilágot látott kijelentés a tragédiát illetően a Supremes egykori tagjától, Scherrie Payne-től származik. Payne a Motown Alumni Association (a Motown lemezkiadó vonzáskörzetébe tartozó emberek-zenekarok csoportja) egyik vezető tagjával, Ron Brewingtonnal osztotta meg az alábbiakat: „Most értesültem a lesújtó hírről, hogy a nagyszerű zenész, George Duke ma este eltávozott közülünk. Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt történt, hogy szeretett felesége és kedves barátom, Corine is itt hagyott bennünket. Kérem, imádkozzatok George fiaiért, Rashidért és Johnért.”
Más jelentős zenészek is reagáltak a szomorú eseményre, például a Headhunters basszusgitárosa, Paul Jackson: „Most veszítettem el egy nagyszerű testvért és barátot, George Duke, nyugodj békében. Tudom, hogy a mennyország vár rád – részvétem a barátaidnak és a családodnak.” A jazzfuvolás Bobbi Humphrey a Facebook profilján írta a következőket: „Nagyon nehéz ez nekem, túl nagy veszteség. Kérlek, imádkozzatok! George Duke, dehát miért? Legalább így a mennyország kicsit funkysabb lett. Nyugodj békében, drága ember!” A művésznő azóta is több posztot szentelt zenésztársa emlékének.
A zenész-énekes-producer egy bámulatos karriert tudhatott magáénak, amely során olyan ikonokkal dolgozott együtt, mint Frank Zappa, és olyan albumokat adott ki, mint a Jean-Luc Ponty Experience with the George Duke Trio. Duke zenéjét olyan neves előadók használták fel, mint az A Tribe Called Quest, Pete Rock és Madlib.
Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Kontynuować
A Red Hot Chili Peppers alapító basszusgitárosa és meghatározó alakja, Flea bejelentette első LP hosszúságú szólóalbumát. A Honora című lemez 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records gondozásában, és egyben visszatérést jelent Flea legkorábbi zenei gyökereihez: a jazzhez és a trombitához. Itt pedig máris egy új felvezetőt (Traffic Lights) hallhatunk a legendás Radiohead énekesének, Thom Yorke közreműködésével. Kontynuować
2026. január 30-án érkezik Phil Collins ’The Singles’ című átfogó válogatásalbuma, amely ezúttal a legendás előadó 75. születésnapja alkalmából lát napvilágot limitált, türkízkék és magenta színű duplabakeliten. Kontynuować
A Queens of the Stone Age egy régóta dédelgetett álmát váltotta valóra, amikor a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek nyáron volt a premierje. A Magyaroszágon visszatérő vendégnek számító amerikai zenekar különleges koncertfilmje december 16-tól már ingyen megtekinthető a YouTube-on, illetve a forgatási munkálatokat megörökítő dokumentumfilm is felkerült a platformra. Kontynuować
A The xx-ből is ismerős londoni dance-pop csillag, Romy új dallal jelentkezett: megjelent a "Love Who You Love". A track egyfajta szimbolikus zárófejezetként szolgál 2023-as "Mid Air" című merész debütáló szólóalbumához, amely a queer szerelem és az önfelfedezés intimitását tárta fel. Ez a felvétel egy igaz szerelemprojekt, melyet Romy 2020 óta formált, a produceri munkálatokat pedig BloodPop és Jamie xx oldalán végezte. A felszabadultság fontosságát hirdető szerzeményhez egy videóklip is készült, amelyet az énekes-dalszerző alkotó- és élettársa, Vic Lentaigne rendezett. Kontynuować