3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Külföldi

2013. augusztus 1. | Pisti

Elhunyt rapper a Wu-Tang új lemezén

Copyright:

Érdekes hírrel álltak elő a hatalmas múltú hip-hop csapat tagjai a napokban. Az új, 20. évfordulót megünnepelni hivatott Wu-Tang lemezen ugyan is eddig nem hallott Ol' Dirty Bastard anyagok is lesznek. Ami leginkább azért érdekes, mert a rapper 2004-ben elhunyt.

Deck, a Wu-Tang Clan egyik tagja, egy interjúban mondta nemrég, hogy a csapatnak van jó pár Ol' Dirty által felmondott szövege, melyeket még senki sem hallott. A rapper ugyan azt még nem tudta megmondani, hogy a szöveg önmagában lesz-e majd az albumon, vagy a jelenlegi tagok is csatlakoznak majd a készülő nótához, annyi azonban bizonyosnak tűnik, hogy rajta lesz az korongon valamilyen formában.
 
Ol' Dirty Bastard régi szövegei azért is problémásak, mert nem lehet tudni, hogy pontosan kinél vannak azok jogai, korábban is akadályoztak már meg emiatt tőle származó hanganyagokat a megjelenésben. A hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő, és nemrég a Balaton Soundon fellépett bandánál azonban nem aggódnak. Egy másik csapattag, Ghostface Killah már most hatalmas szavakkal illette az albumot, aminek egyébként már júliusban kellett volna megjelennie, valószínűleg azonban el fog húzódni legalább novemberig a lemez bemutatása.  
 
Deck szerint nem feltétlenül ez a Wu-Tang Clan utolsó közös albuma, ha a cucc nagy siker lesz, ő nem látja akadályát annak, hogy a fiúk újra összejöjjenek egy következő lemezre. Sokan azonban úgy tartják, az A Better Tomorrow névre hallgató korong lesz az utolsó, közös alkotása a csapatnak. 
 
Egyébként annyira nem ritka, ha egy rappernek halála után is jelennek meg zenéi, elég csak 2Pac-re gondolni, akinek a nevében több albumot is megjelentettek halála után, és óriási bevételeket hozott a kiadónak. 
 
Forrás: MTV.com
 
Pisti
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Kontynuować

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Kontynuować

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Kontynuować

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Kontynuować

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky