Valódi csajdömpinget hozott ez a hét a Zöld Pardonban, hiszen július 24-én, szerdán a Pásztor Anna vezette Anna & The Barbies, 25-én, csütörtökön Fábián Juli & Zoohacker lépett fel, 26-án, pénteken este pedig az Irie Maffia-ból ismerős Sena ad szólókoncertet a Rákóczi híd budai lábánál.
Az Irie Maffia frontasszonya, a ghánai származású Sena Dagadu idén márciusban jelentette meg második szólólemezét, Lots Of Trees címmel, amire közel tíz évet kellett várnia mindazoknak, akik az anyazenekar mellett szólóban is kíváncsiak az énekesnő munkásságára. Sena meglehetősen kevés önálló koncertet ad, ezért is különleges ez a július 26-ai, Zöld Pardonos buli.
„Javában zajlik a fesztiválszezon, az Irie Maffiával folyamatosan úton vagyunk, nemcsak itthon, hanem külföldön is, éppen most jöttünk meg Franciaországból. Ebből kifolyólag elég ritkán van rá lehetőség, hogy önállóan is megmutassam magam a nagyközönségnek. Pedig még viszonylag friss az album, nem játszottunk róla sokszor, úgyhogy ez a mostani ZP-s buli egy jó alkalom lesz mindenkinek, aki élőben szeretné hallani az új dalaimat. Főleg, hogy az egész nyár során összesen talán hat bulim lesz így egyedül, a Maffia nélkül, és ezek közül csak egy lesz olyan, ami nem fesztiválkoncert Budapesten, méghozzá július 26-án, pénteken a Zöld Pardonban” – mondta. Igazi kuriózum!
A DEX Songwriting Expót 2018-ban indította el az Artisjus azzal a céllal, hogy hiánypótló kezdeményezésként támogassa az információmegosztást és kapcsolatépítést a dalszerzői közösségen belül, valamint lehetőséget teremtsen a szakmai fejlődésre. A rendezvénysorozat most őszi kiadással várja a tanulni és inspirálódni vágyó zenei alkotókat. A meghívott szakemberek tematikus mesterkurzusain az érdeklődők novemberben és decemberben vehetnek részt az Artisjus székházban. Tovább
Legutóbbi, zsinórban harmadik teltház előtt bemutatott koncertjén Moriones bohóc karaktere meghalt, s ezzel egy új, titkokkal átszőtt epizód kezdődött el. Az őszi hosszúhétvégén, november 1-jén az Akvárium Klub nagytermében egy különleges este keretein belül végre megismerkedhetünk a TENEBRIS-történettel. A jegyértékesítés elindult és már most látszik: a TENEBRIS* című album megjelenését követően töretlen az óriási érdeklődés, rohamos tempóban fogynak a szabad férőhelyek. Tovább
Jubileumi évet ír a Mayhem, éppen 40 éve (!) indult útjára az a black metal gépezet, mely most múltidézésre hívja rajongóit és az olykor kaotikus, vagy éppen véres történetéből hoz korábban soha nem látott képeket és felvételeket. Tovább
A Glastonbury, a Wilderness és a Bestival fellépéseikről begyűjtött dicsérő kritikák, valamint az év elején lezajlott, pár fellépésből álló európai turnén debütált vadonatúj show fogadtatása után a dance műfaj úttörője, a Faithless bejelentette 21 állomásból álló egyesült királyságbeli és európai turnéját. Tovább
A tavalyi első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli Inotai Hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az ERSTE támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot hirdetett, a nyertes installációkat a Turbinacsarnokban mutatják majd be. Tovább