3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2013. július 20.

A Skillet lesz a Nickelback előzenekara!

Copyright:

A Nickelback bejelentette európai előzenekarát a The Hits turnén. Az amerikai Skillet fogja bemelegíteni a rajongókat az év egyik legnagyobb buliján! November 8-án a BudapestArénában! A magyar rajongók már számolják vissza a napokat, amikor végre a Nickelback Budapesten lép fel.

A Skillet egyike volt tavaly annak a három rock csapatnak, akik platina státuszt értek el az Egyesült Államokban, Awake című albumuk mellett ez csak a Black Keys El Camino és a Mumford & Sons Babel című anyagának sikerült. Ez egyben azt is jelenti, hogy több mint 1 millió példányt adtak el a lemezből csak az USA-ban, ami elsőre meglehetősen sokkolta a zenekar tagjait. 

 
Az énekes - basszusgitáros John Cooper, a gitáros - billentyűs Korey Cooper (John felesége), a dobos Jen Ledger és a szólógitáros Seth Morrison négyesből álló Skillet zenei palettája meglehetősen kiterjedt; játszanak olyan akusztikus hangszereken, mint harmonika, mandolin, cimbalom és hárfa, ugyanakkor elektromos gitáron, vonós hangszereken és üstdobon is.
 
Vadonatúj albumuk, a Rise június 24-én jelent meg hazánkban és a magyar rajongók is ízelítőt kapnak majd belőle élőben, november 8-án este a BudapestArénában.
 
A ‘The Hits’ turné október végén indul Franciaországban, és a Nickelback, akárcsak a Skillet először lesz nálunk is látható pályafutásuk során! 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. trvať

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. trvať

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. trvať

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. trvať

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky