3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2013

2013. július 17. | Bea

Űrkiképző központ a Szigeten!

Copyright:

A Szigeten épül fel az Axe Apollo Space Academy (AASA) közép-európai űrkiképző központja, hogy hat ország 51 AXE-tronauta-jelöltje közül kiválasszanak egy-egy aspiránst minden országból. Közülük a legrátermettebbek vehetnek majd részt az Axe Apollo globális űrtáborában, Floridában! Az ottani képzést követően 23 nyertes nyer majd űrutazást!

Az idén januárban indult Axe Apollo Space Academy® globális űrprogram részeként a világ minden tájáról várják azok jelentkezését, akik elég bátraknak bizonyulnak ahhoz, hogy az űrbe jussanak. Már több ezer magyar is csatlakozott, hogy megnyerje a fődíjat: egy utazást az űrbe. Az Űrakadémia tagjainak kiképzését Farkas Bertalan, eddigi első magyar űrhajósunk segíti. 
 
 „Régi vágyam, hogy segíteni tudjak olyan honfitársamnak, akinek esélye adódik arra, hogy az űrbe repülhessen. Most ez megadatott és bízom benne, hogy a sikeres felkészítés meghozza majd a gyümölcsét” – nyilatkozta Farkas Bertalan.
 
A globális űrprogram közép-európai központja augusztusban a Sziget Fesztiválköztársaságban lesz. Magyar, cseh, szlovák, horvát, szlovén és bosnyák fiatalok ezrei jelentkeztek asztronauta jelöltnek, akik közül 50 fiatal kap lehetőséget, hogy részt vegyen az utolsó előtti nagy megmérettetésen. Pontosabban 51, hiszen a Sziget Fesztiválköztársaság is delegálhat egy aspiránst. A részleteket a Sziget facebook oldalán lehet megtudni.
 
A Sziget jelöltje mellett 14 magyar versenyző méretteti meg magát az űrbázison. Az AASA magyarországi döntője kemény próba lesz, a jelöltek ugyanis ízelítőt kapnak majd az űrhajósok (pilóták) kiképzéséből. Az egészségügyi szűréseket a Magyar Honvédség Kecskeméti Repülőkórház orvosai felügyelik majd. Carra Anita, az Unilever (az Axe globális kampányának elindítója) marketing igazgatója elmondta:  „lesz – egyebek mellett - fogászati és szemészeti ellenőrzés, vérnyomás-mérés, standard terheléses EKG, vesztibuláris forgószék terhelés, neurológia vizsgálat, konfliktometria, információ feldolgozó képesség vizsgálata, RAVEN-teszt, barokamra is.” A szellemi képességeket is tesztek sorozatával vizsgálják majd: tesztelik a tudásukat az űrhajózással, csillagászattal, asztrofizikával kapcsolatban.
 
Az űrhajó startjának szimulálását az „Axe katapult” segítségével tudják majd átélni a jelöltek, amelyet a Sziget látogatói is kipróbálhatnak majd a Fesztivál ideje alatt – így nyerve betekintést az űrhajósokra váró kihívásokkal. A kiválasztás utolsó lépcsőjében az AXEtronauta-jelölteknek fizikai képességeit tesztelik a Szigeten felállított akadálypályán: állóképességüket, gyorsaságukat és ügyességüket kell bizonyítaniuk a zsűri előtt.
 
A döntő történéseit nemcsak személyesen a helyszínen lehet majd nyomon követni, hiszen Facebook applikáció segítségével azok is belepillanthatnak az aktuális eseményekbe, akik csak virtuálisan tudnak kijutni a Szigetre.
 
A különböző feladatoknál elért pontszámok összesítése után alakul ki a sorrend és derül ki országonként a győztes személye. Ők hatan lesznek tehát azok, akik hazájukat képviselhetik majd decemberben az orlandói Axe Apollo Globális Űrtáborban.
 
Globális szinten egyébként több mint 500 ezer regisztráció érkezett 62 országból. Az űrutazás felejthetetlen és valószínűleg megismételhetetlen élményt fog jelenteni a győzteseknek. 103 kilométer magasból tekinthetnek majd le bolygónkra, miközben a súlytalanság élményét élik át. 
 
Bea
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. október 16.

Sziget aftermovie - Te is szerepelsz benne?

Még 300 napot kell kibírni és újra megnyitja határait a Sziget Fesztiválköztársaság, a Szabadság Szigete, hol mindent szabad, de semmi sem muszáj. Az idei fesztiválforgatag hangulatára a most elkészült, nagyon jó, mozgalmas aftermovie-val emlékezhetünk, a cikkben... Tovább

2013. augusztus 28.

Emlékeztek a Sziget feelingre? Ezt nézd meg!

Találtam egy videót. Nem új dolog, de nagyon vicces és egyben egy fesztivál korrajza is. Belátom, hogy a Sziget már rég nem a „kell egy hét együttlétről” szól, hanem kőkemény bizniszről, ami végén az ember fia izgatottan várja a szervezők bejelentését, jajj, vajon kijött –e nullszaldóra az idei rendezvény? Engem a Sziget látványa az, ami évről évre egyre jobban megdöbbent: szponzorcégek neveiről elnevezett helyszínek, végeláthatatlan vásárlóutca, kártyafeltöltő pontok mindenhol, VIP teraszok és óriáskerék. Emlékeztek még a katonai sátrakban kempingasztalokról zsíroskenyeret áruló nénikre? Tovább

2013. augusztus 13.

Ezt mondtátok ti a Szigetről

Bárcsak több hangot hallanánk az egyszerű, szórakozni vágyók szájából! Az újságíró, meg a tévés sokszor kicsit túldimenzionálja a fesztiválelemzést, és riportalanyai közül is a legfurcsábbat, legbolondosabbat használja fel. Pedig a Szigeten nem mindenki állatos ruhába öltözött francia, vagy rögtönzött hippi. Lássuk mit mondtatok ti, zene és programélvezők. Tovább

2013. augusztus 13.

Még egy utolsó nap a Szigeten

Vasárnap már nyúzottan és betegen vonszoltam ki magam a Szigetre. Nem fanatizmus, hanem sokkal inkább kíváncsiság hajtott. Annyi bizakodó mondatot kaptam el erről a vasárnapról, hogy magam is elgondolkodtam a lehetőségeken. Tovább

2013. augusztus 13.

Kiscsillaggal pizsama fellövés

Bár a kiadós Guettázás után úgy éreztem, megvolt, amiért jöttem vasárnap szigetelni, a többiek átcsábítottak a Magyar Színpadhoz, hogy hallgassunk bele a Kiscsillagba. Teljesen igazuk volt; nehogy már teljesen kimaradjanak nekem a magyar fellépők az idei Szigetből! Fáradtan bár, de Kiscsillagra fel! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky