A Glastonbury Fesztiválon a Bastille énekese a jövőbeli tervekről beszélgetve elárulta, hogy az új kiadvány kicsit keményebb lesz, mint a rendkívüli népszerűségnek örvendő első lemezük, a Bad Blood.
Dan Smitht arról is kérdezték, hogy mit várhatnak a rajongók az új albumtól. „Több gitárt. Will nemrég kapott egy csodálatos gitárt egy nagyon kedves rajongótól, szóval szeretnénk azt felhasználni az új lemezhez. Nem sok volt ebből az első albumon, és lehet, hogy nem is jön össze, de mindenképp jó lenne kipróbálni. Szabadon kísérletezhetünk, ha az elektronikus hangzás felé szeretnénk elmenni, akkor azt csináljuk, de ha éppen több rockot meg indie-t akarunk belevinni, akkor azt is szabadon megtehetjük. Az első albumon van jónéhány erősen autotune-ozott vokális rész egy pár számnál, aztán egy kicsit több dob másik daloknál, szóval már így is elég sokrétű, amit csinálgatunk. Szerintem a következő album is majd hasonlóan fog alakulni.”
Kyle Simmons még hozzátette: „Csak egy kicsit tovább szeretnénk menni az első albumhoz képest. Ugyanazokból a részekből fogunk építkezni, csak egy picivel több Bastille lesz benne.”
A frontembert arról is kérdezték, hogy mennyire érzik magukon a nyomást egy olyan siker után, mint amilyen a Bad Blood volt: „Hogy őszinte legyek, egész nyugodtak vagyunk. Az első lemeznél nem volt semmiféle elvárás vagy felhajtás sem körülöttünk, szóval azt csináltuk, amit jónak éreztünk. Már túl vagyunk azon a ponton, amikor érdekelne, hogy mit gondolnak az emberek. Egy olyan lemezt akarunk, amit élvezünk összerakni, olyan dalokkal, melyekkel elégedettek vagyunk. Ebben az évben még kiadunk egy válogatást, az album remélhetőleg valamikor 2014-ben jön majd ki.”
Chris Wood hozzátette: „A legnehezebb dolog talán az, hogy időt találjunk az írásra, mert rengeteget koncertezünk. Szerencsére senki sem liheg a nyakunkban, inkább mi szeretnénk minél előbb elkészülni valamivel.”
A zenekar legfrissebb klipje Laura Palmer című dalukhoz készült.
A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. Tovább
A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. Tovább
Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. Tovább
Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Tovább