3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Külföldi

2013. június 19. | Simi

Kanye West: Én vagyok a zene Michael Jordanje

Copyright:

Amikor Kanye beszél, hallgatják az emberek. Amikor fecseg, tömegek figyelnek oda rá. A rapper különös interjút adott karrierjéről a New York Times-nak, tele olyan semmitmondó kijelentésekkel, melyek beszédtémát adhattak Yeezus című új albuma megjelenéséig.

Az interjú során sok mindenről szó esik. Az apaság kérdésével kezdi („mindent megtennék azért, hogy megvédjem a gyerekemet, vagy a gyerekem anyját”), leszólja a Grammy-díjátadót, és „fekete new wave előadónak” vallja magát. Az interjúból kiderül, hogy a zenész semmit sem bán, még a Taylor Swiftes kisebb botrányt sem, mikor is az MTV Music Awardson félbeszakította az énekesnő beszédét, habár azt bevallotta, hogy „bizonytalan” volt a díjátadón. Úgy nyilatkozott, hogy „emberi lényként én is engedtem a környezet befolyásának.” (Itt talán arra gondol, hogy esetleg menő lehet Taylor Swiftet lejáratni.)
 
A cikk elején West visszaemlékezik a korai éveire. Pontosabban arra, hogy nem került be a kosárcsapatba, és ez terelte őt a színpad felé. Ezek után a kosárlabdás metaforák csak úgy dőltek belőle. „Tudod, ha Michael Jordan üvöltözhet a játékvezetőkkel, akkor én, mint a zene Michael Jordanje, is mondhatom azt, hogy ’ez így nem jó’.” (...)
 
Kanye West Yeezus című lemezén a Daft Punk is fel fog tűnni Justin Vernon mellett. Az album első nyilvános lejátszása hétfő este volt a New York’s Milk Studios-nál.
 
A New York Times cikkben West a hatodik albumáról is beszélt. „Nem lesznek operarészletek a lemezen, érted, miről beszélek? Ilyen low-bit dolog lesz, még mindig egy kicsit sznob vagyok, de már egy sznob dal sincs az albumon, kidobtam az összes ilyet.” (Eddig voltak ’sznob dalok’ West úr lemezein?)
 
West interjúja egy könnyű olvasmány, néha vicces, néha viszont akaratlanul sikerült viccesre. Kanye egy legyőzhetetlen zenésznek állítja be magát, és erről igen erősen szeretne meggyőzni mindenkit. „Én leszek a vezetője annak a cégnek, ami majd több milliárd dollárt fog érni, mert én tudok mindent. Értem a kultúrát. Én vagyok a központ.”
 
Mostanában a hazai médiában a szokásosnál többet fordult elő a neve a Gyöngyhajú-lány botrány kapcsán. Hogy pozitív dolgokat is említsünk, a napokban született meg első gyermeke.
 
Forrás: Billboard.com
 
Simi
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 29.

A szabad szerelmet ünnepli Romy

A The xx-ből is ismerős londoni dance-pop csillag, Romy új dallal jelentkezett: megjelent a "Love Who You Love". A track egyfajta szimbolikus zárófejezetként szolgál 2023-as "Mid Air" című merész debütáló szólóalbumához, amely a queer szerelem és az önfelfedezés intimitását tárta fel. Ez a felvétel egy igaz szerelemprojekt, melyet Romy 2020 óta formált, a produceri munkálatokat pedig BloodPop és Jamie xx oldalán végezte. A felszabadultság fontosságát hirdető szerzeményhez egy videóklip is készült, amelyet az énekes-dalszerző alkotó- és élettársa, Vic Lentaigne rendezett. Kontynuować

2025. október 31.

Oliver Sim fülbemászó elektropop újdonsága

Megjelent Oliver Sim, az újra aktív The xx bársonyos hangú énekes-basszerosának legújabb szólóanyaga, a "Telephone Games". A kecses elektropop vallomás az "Obsession" című tracket követi, és mindkét dal producere Bullion (Carly Rae Jepsen, Ben Howard, Nilüfer Yanya) volt. Továbbá mindkettő felvételhez a neves fotóművész és filmrendező, Sharna Osborne készített stílusos videóklipeket, melyek akárcsak a szerzemények, egyszerre játékosak, sikkesek és pimaszok. Kontynuować

2025. október 30.

Pszichedelikus klubforradalom: megjelent a Tame Impala új lemeze

Megjelent Kevin Parker koncerteken zenekarrá dúsuló zenei projektje, a Tame Impala ötödik nagylemeze, a "Deadbeat". A korongot a "Loser", az "End of Summer" és a Spotify Globális Top100-ban megjelenése óta szereplő "Dracula" című dalok vezették fel, melyek villámgyorsan betörtek a Billboard Hot 100 és alternatív zenei listáira, az eddigi legsikeresebb Tame Impala daldebütálásokat eredményezve. Kontynuować

2025. október 15.

IFPI: az Európai Unió a zeneipar növekedésének motorja

A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. Kontynuować

2025. október 14.

Egy tuareg esküvő forgatagába teleportál az Mdou Moctar újdonsága

Az afrikai gitárzene úttörő kvartettjének számító, és korábban a hazai Bánkitó fesztiválon is fellépő Mdou Moctar vadonatúj session videóval jelentkezett: a "Live at Smokey's Wedding, Agadez" című 14 perces kisfilm egy barátjuk tradicionális tuareg esküvői ünnepségébe enged betekintést, ahol ők voltak a díszvendégek. Az autentikus lagzis produkciót mindössze egy Zoom diktafon és egy iPhone segítségével örökítették meg utókornak. Ez az utolsó a 2023-ban, Nigerben rögzített anyagaik közül. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky