3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. június 11.

Új dalaival lép fel a ZP-ben a Zagar holnap este

Copyright:

Öt év után először jelentkezett friss anyaggal hazánk egyik legnépszerűbb elektronikus/pszichedelikus formációja, a Zagar. A Light Leaks című vadonatúj album külföldön kiváló kritikákat kapott, június 12-én pedig a Zöld Pardon közönsége is megtapasztalhatja, hogyan szól az új lemez élőben.

Idén áprilisban jelent meg a Zságer Balázs vezette csapat várva várt új lemeze, a Light Leaks. Az albumra nem kevesebb, mint öt évet kellett várnia a banda rajongóinak, de ahogy mondani szokás, a jó munkához idő kell. Ezt beigazolni látszik többek közt az a tény is, hogy nemcsak a magyar, de a külföldi zenei sajtó is rendkívül elismerően nyilatkozik a két hónappal ezelőtt megjelent anyagról. 
 
Az együttes természetesen a magyar közönségnek is szeretné megmutatni az elmúlt öt év munkájának gyümölcsét, és erre remek alkalom lesz a június 12-i, szerdai Zöld Pardonos koncertjük. „Valóban hosszú ideje nem jöttünk már ki új lemezanyaggal. Már ideje volt a koncertrepertoár frissítésnek is, hogy az új számokat élőben is hallja a közönség. Külföldön elég pozitív kritikával illették az albumot¸ de a magyar közönségnek is szeretnénk bebizonyítani, hogy megérte ennyit várni az új lemezre, amelyről a BBC rádió már két számot, a Space Medusát és az angol MC Mad X-szel közösen készített Outsiderst is a műsorára tűzött. Ez hihetetlen nagy elismerés számunkra, így ezek biztosan helyet kapnak majd a repertoárban, de természetesen a jól ismert Zagar dalok is felcsendülnek majd szerda este” – mondta Zságer Balázs, a csapat névadója és vezetője.
 
A Zöld Pardonos koncertet különösen várják a fiúk, és itt kivételesen még azt se bánják, hogy naplemente előtt kell a színpadra állniuk.
„Mi alapvetően egy olyan zenekar vagyunk, akik nem igazán favorizálják a korai kezdést, mert inkább sötétedés után szeretünk játszani. A ZP-nek azonban sikerült megváltoztatnia ezt a hozzáállásunkat, hiszen már anno a régi helyszínen, még világosban kezdve is fantasztikus bulikat csináltunk, a koncert első pillanatától kezdve frenetikus volt a hangulat. Ez talán a hely különleges aurájának is köszönhető, úgyhogy remélem a mostani, június 12-i koncert is ugyanolyan jól fog sikerülni, mint az eddigiek” – tette hozzá a billentyűs. 
 
A koncertre a belépő 400 Ft, diákigazolvánnyal pedig ingyenes.
A Zöld Pardon programja a hét további részében is erős lesz, ugyanis 13-án a Ladánybene 27, 14-én a Colorstar, 15-én az Alvin és a Mókusok koncertezik.
 

Zagar

2013. június 12., 20:00

Zöld Pardon, 1117 Budapest, Neumann János u. 2.

Belépő: 400 Ft – diákigazolvánnyal INGYENES!

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky