Április 3-án jelent meg az egyik külföldön is legsikeresebb magyar banda, a Žagar új albuma, a Light Leaks. A lemez hemzseg az együttesre jellemző újszerű elektronikus hangzásoktól, de a 8-bites múltba is visszanyúlik. Az albumon külföldi vendégművészek és egy gyermekkórus is közreműködik. A Light Leaks-hez kapcsolódó Facebook alkalmazással CD-t, koncertjegyet, sőt, egy mobil zenekészítésre is kiválóan alkalmas, egyedi „Žagar Ultrabookot” is nyerhettek a szerencsések. Az új korong bemutatójára 13-án kerül sor.
A CSI Helyszinelőkben már három számukat felhasználták, rajongóik vannak Szentpétervártól Új-Zélandig. A zenekészítés hagyományos megjelenési platformjait unalmasnak találták, ezért az új album első számát, a Space Medusa-t hangonként rakatták össze a Facebookon háromezer rajongóval. A Space Medusa a Petőfi Rádió Toplistáján egészen az első helyig repült.
„Tudomásunk szerint külföldön sem volt még ilyen single debütre példa.” - állítja a frontember, Zságer Balázs. „Az új lemez talán fő jellemzője, hogy éteri hangzások jelennek meg különböző zenei köntösökben. Minden eddiginél nagyobb hangsúly került a tartalomra, az ihletettségre és a mondanivalóra. Úgy érzem, hogy a Light Leaks egy érzékeny lemez lett, amelyhez engem különös, személyes szálak is fűznek. A zenekartól eddig nem hallott új hangzásvilág első hírnöke a Space Medusa.”
A Commodore 64-en induló Zságer szívesen emlékszik vissza azokra az időkre, amikor úgy kellett zenélni, hogy a számítógép teljes kapacitása kisebb volt, mint egy átlagos mai email mérete. Az új lemezen is találunk majd erre utaló hangzásokat. A zenélés maradt, a technika azonban nagyot fordult. Manapság akár már a villamoson ülve is összerakhatunk stúdióminőségű zenét telefonon, tableten vagy egy ultra-hordozható számítógépen.
Ahogy nemzetközi rádiók, dj-k tucatjai is, a versenyszféra is felfigyelt a zenekarra: „a Žagar világra szóló dolgokat művel az elektronika és a kreativitás metszéspontjában, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Ezért ajánlottunk fel neki és rajongóinak egy-egy egyedi, Žagar- designnal ellátott Ultrabook kategóriájú számítógépet.” – mondja Golubeff Róbert, az Intel magyarországi képviseletétől. „Ha nem is profiként, mint Zságer Balázs, de nagyon sokan zenélnek manapság, akiknek nincs idejük – vagy pénzük - egész nap a stúdióban ülni. Mára a zenészi kiteljesedés hardverigénye emberi léptékűvé csökkent – belefér egy hátizsákba. Profi minőségű zenék szerkesztéséhez immár elég egy 1,5 milliméter vastag 1 kilós házba zárt computer, amelyen konnektor közelsége nélkül is akár 8 órán keresztül zenélhetünk. A XXI. századi élet mobilitást igényel. Az inspiráció bárhol jöhet, a technológiának kell követni ezt és nem fordítva.”
A Light Leaks megjelenéséhez kapcsolódóan március 20-án egy Facebook alkalmazás indult, melyben az új album borítóját kellett egy kirakós játékban összerakni. A résztvevők között dedikált CD-t, koncertjegyet, valamint egy egyedi, Žagar logóval díszített Ultrabookot fognak kisorsolni, a játék április 11-éig tartott. A Light Leaks április 3-án jelent meg, a lemezbemutató koncert április 13-án lesz a Millenáris Teátrumban, ahol számos vendégművész mellett egy fergeteges NVC partyval várják a közönséget.
Žagar: Light Leaks lemezbemutató koncert
vendégek: AMB, Belle Belle, Nitelight
kapunyitás: 20.00
Millenáris Teátrum, Budapest, 1024 Kis Rókus u. 16-20.
Jegyárak: elővételben 3300 Ft, a helyszínen 3800 Ft – lemezzel együtt 4000 Ft/4500 Ft
Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább
Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább
A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább
Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább
Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább