3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. június 10.

Péter Szabó Szilvia debütáló albuma máris siker

Copyright:

Péter Szabó Szilvia neve sokáig összefonódott a NOX együttesével, azonban nemrégiben megjelent első szólólemeze Revolution címmel, amely rögtön az előkelő ötödik helyen nyitott a MAHASZ listáján.

A 2000-es évek elején sikert sikerre halmozott Szilvi, akkor még az egykori NOX együttes tagjaként. 2009-ben mindezt hátrahagyva Ausztráliába, később Londonba költözött és kezdett ott új életet. Hosszan készült az újrakezdésre, majd alig egy hete megjelent vadonatúj, első szólólemeze.
 
Ahogy az album neve is megelőlegezte, elementáris erővel robbant be Szilvi újra a köztudata. A lemezen érezhetőek az énekesnő elmúlt években szerzett tapasztalatai, valamint a külföldön szerzett ismeretségei is. A dalokban olyan neves brit és amerikai szerzők, producerek segítették munkáját, mint például Pierre Lewis vagy Paul Britt.
 
Az albumon olyan, már a rádiókban is hallható slágerek találhatók, mint például Soha ne mondd, Érezd, hogy élsz, vagy a Rólunk szól. Habár az album csupán május 28-án vált elérhetővé a nagyközönség számára, ma már a MAHASZ listáján az előkelő ötödik helyét foglalja el, népszerűsége továbbra is növekszik. Ki tudja, hamarosan talán már az első helyet is magáénak tudhatja?
 

 

Forrás: Universal Music Hungary
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky