Max Milner az angliai The Voice című tehetségkutató műsorban tűnt fel, meglepő előadásával azonnal a zsűri és a közönség kedvencévé vált. Május közepén jelent meg bemutatkozó EP-je, valamint első videoklipje is.
Noha a versenyt nem ő nyerte meg, így sincs oka az elkeseredésre, hiszen tehetségével képes volt megmaradni a zenei színtéren. A Youtube-ra rendszeresen tölt fel videókat, amelyekben szokatlan helyszíneken zenél ( például egy konyhában vagy éppen egy csónakban) és emellett különleges mash-up felvételeket is készít. Ezekben mutatkozik meg leginkább tehetsége, a Voice műsorában is egy ilyen kevert számmal jutott tovább: a The Beatles Come Together c. örökzöldjét és Eminem Lose Yourself dalát dolgozta eggyé. A verseny előrehaladtával mentora, Danny O'Donoghue, a The Script frontemberének felügyelete alatt csupa olyan dallal lépett színpadra, amelyben megcsillanthatta kreativitását. Ilyen volt az egyik KT Tunstall szám, amit egy looper pedál segítségével egymaga adott elő.
Most, egy évvel a Voice után. megjelent bemutatkozó lemeze, The Acoustic Deleted EP címmel, amely négy akusztikus számot tartalmaz. Az EP promotálására egy videót is forgattak, All Our Lives címmel. A klip olyan kameratechnikával készült, hogy úgy tűnhet, az előadó szemein keresztül látjuk a történéseket: ez teszi igazán különlegessé. A történet nagyon egyszerű, egy szerelmespár életét és a dal megírásának pillanatát örökíti meg.
Aki újdonságra vágyik, mindenképp hallgasson bele a számaiba, garantálom, hogy nem fog csalódni. Az pedig, hogy egy tehetségkutatóban tűnt fel, ne zavarjon senkit, hiszen ez csak egy lökést adott zenei pályáján, stílusában viszont egyáltalán nem hagyott nyomot.
Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Tovább
War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Tovább
A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Tovább
A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Tovább