Hallgatni arany – a The Carbonfools aranylemez-buliján jártunk
Mint megírtuk, fél évvel a megjelenését követően aranylemez lett a The Carbonfools legújabb, Carbonsweet névre hallgató stúdióalbuma. A zenekar a budapesti R33-ban vehette át az elismeréseket – barátok, családtagok, a sajtó és kétszáz szerencsés rajongó jelenlétében.
A 200 leggyorsabban regisztráló szerencsés vehetett részt a jeles eseményen, akiknek a java már hét órakor izgatottan várakozott a helyszínen. Legalább kényelemben tehették mindezt, hiszen az R33 báltermében egy rakás kanapé és fotel várta a résztvevőket. (A leglelkesebbek már jó előre elfoglalták a hangszerekhez közelebb eső ülőhelyeket.)
Az egész estére ez a kényelmesség, könnyedség volt a jellemző: magunk sem tudtuk, mire számítsunk, talán a srácok fejében sem volt meg a konkrét menetrend. Nagyjából egy óra ücsörgés után előkerült Fekete István, kézbe vette a gitárját, és elindította a műsort: nem sokkal később Fehér Balázs megjegyezte, hogy ezúttal a publikum is láthatja, milyen, amikor a próbák során bénáznak. Nem volt itt szó semmilyen bénázásról, inkább önfeledtségről, közvetlenségről, természetességről. Kevésbé jutott a zenélésnek központi szerep, pedig azon a fronton is igyekeztek különlegeset nyújtani, például a Birthday mulatós-verziójával, Isti Bródy-fedolgozásával, vagy mondjuk ezzel itt (ami elég jól sikerült, tekintve, hogy ott helyben bátorkodta kérni a dalt a velem érkezett kollegina):
Több dologgal is kedveskedtek a szervezők: a szünetben például jól jártak a korgó gyomrúak, az udvaron paprikás krumpli várta az éhesebbeket, belépéskor pedig mindenki kapott egy, a Carbonfools logójával ellátott kulcstartót a karszalagja mellé.
A műsorra visszatérve, Balázsnak lehetősége adódott beszédben is hallatni a hangját, kicsit mesélt a rajongókhoz való viszonyáról, nagyon hosszan és hálásan mondott köszönetet a számára fontosaknak. A legkülönlegesebb momentum mégis az aranylemezek átadása volt: megható pillanatok mind a jelenlévők, mind a kilenctagú team számára (nem kíméltük sem a hangunkat, sem a tenyerünket). Felcsendült ezen kívül egy Beatles-dal, sőt, Fehér Balázs Vigh Dáviddal (Turbo, ex-Carbonfools) közösen írt szerzeménye is elhangzott.
A saját slágerek közül a Cash, a Hideaway és a Sunset is szerepelt a repertoárban, utóbbi kettő nem is akárhogyan: a Hideawayt az egyik legifjabb rajongó külön kérésére magyarul adták elő a fiúk – leginkább Titusz, hiszen Balázs és a közönség határozott óhajára ő lépett be „segíteni”. A Sunset operaszólóját pedig élőben hallhattuk, lévén Fehér András, Balázs édesapja is jelen volt az eseményen.
Mindent összevetve ez egy kedves, bensőséges alkalom volt arra, hogy együtt örülhessünk a csapat által elért sikereknek (manapság 2000 lemezt is óriási tény eladni, amikor fizikai formájában nem vásárolnak zenét a fogyasztók, Magyarországon pedig a legális letöltés kultúrája sem alakult még ki igazán). Akik pedig az átadás és a rögtönzött minikoncert után is maradtak, zavartalanul beszélgethettek-bulizhattak a zenekar és a team tagjaival is – az egyre növekvő hisztéria hátrányai nélkül. A szokásos ereszdelahajamra sem kell már sokat várni – ne feledjük, holnap a Carbonfools újra felszántja a Park színpadát!
Egy korszaknyitó, új szívbemarkoló dallal jelent meg Curtis, mely édesapjáról állít emléket „Fehér rózsa” címmel. Lágy, keserédes zongora adja meg az alaphangot, Curtis pedig kiereszti az elmúlt évek minden fájdalmát a nem múló hiányról. A jazzes-melodikus vokált hamisítatlan rapverze váltja, lendületet adva és erőt az évkezdéshez. A rapper idén magasabb fokozatra kapcsol és készül egy új EP-vel is. Tovább
Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább
Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább
Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább
Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább