3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Külföldi

2013. május 12.

Magyar barátra lelt Eros Ramazzotti

Copyright:

Eros Ramazzotti a napokban Budapesten lépett fel. Ittléte során a zenész a Class FM-nél is látogatást tett, ahol honfitársa, a Class DJ Karmatronic beszélgetett vele. A két olasz hamar megtalálta a közös hangot és szinte baráti beszélgetés alakult ki a stúdióban.

Eros Ramazzotti húszévesen, a sanremoi dalfesztiválon tűnt fel 1984-ben, a fesztivált követően pedig rövid idő alatt meghódította a világot. A Class FM-nek azt is elárulta, hogy hazánk volt az első külföldi ország, ahol igazán befutott. „Magyarország volt az első olyan ország, ahol nagyon erős marketinget, illetve promóciót kaptam a kiadóm és a menedzsereim által. Mondhatjuk, hogy Magyarország a siker első kapuja volt az egész világ felé, úgyhogy nagyon szeretek ide járni” – vallotta be a zenész.
 
Sok népszerű énekeshez hasonlóan Ramazzotti is számos filmszerepre kapott felkérést, és bár manapság az énekesek között divatos színészi karrierbe is fogni, ő gondolkodás nélkül visszautasította mindet. „Sokkal fontosabb számomra, hogy a zenére, a lemezkészítésre, és az albumok összeállítására koncentráljak, hiszen ebben így is nagyon sok munka van. Inkább csináljon egy dolgot az ember, de azt jól” – mondta az énekes, aki a nemzetközi sikerek ellenére sosem felejti el, honnan jött, és máig ápolja a kapcsolatot gyermekkori barátaival.
 
„A hétköznapokban ugyanolyan egyszerű ember vagyok, mint bárki más. Régi barátaimmal sem szakadt meg a kapcsolatom és semmivel sem tartom magam többnek náluk. Legutóbb Párizsban egy koncert előtt például az egyik gyermekkori barátomat hívtam fel a színpadra, hogy énekeljen velem. A siker számomra azt jelenti, hogy meg tudom érinteni az emberek lelkét a zenémmel, a magánéletemet viszont ettől függetlenül úgy élem tovább, ahogy régen” – tette hozzá.
 
A Class DJ remekül összebarátkozott az énekessel. Az olasz származású Karmatronic ráadásul nem volt ismeretlen Ramazotti számára.
 
„Hallott már rólam az EB megnyitó miatt, ahol felléptünk. Azonnal megtaláltunk a közös hangot, ami nem is csoda, hiszen mindketten olaszok és zenészek vagyunk” - mesélte lelkesen a Pipponak becézett DJ-producer, aki az olasz énekes zenéjén nőtt fel. „A koncerten egy olyan névre szóló pass-t kaptam, amivel mindenhová bemehettem. Eros még a meditációs termét is megmutatta, amely tulajdonképpen egy mini szentély, ahol a koncertek előtt és után relaxál” – árulta el.
 
A hazánk leghallgatottabb rádiójában készült interjú igazán fesztelen hangulatban telt, sőt, Karmatronic annyira szimpatikus volt Ramazottinak, hogy telefonszámot cseréltek, és együtt vacsoráztak a koncert után. A beszélgetés teljes egészében a Class40 tegnapi adásában volt hallható.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. Continuer

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. Continuer

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. Continuer

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Continuer

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky