3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. április 26.

Rihanna dokumentumfilmmel lepi meg rajongóit

Copyright:

Vadonatúj koncert-dokumentumfilmmel jelentkezik Rihanna. Az anyagot a 777 turné alatt rögzítették, amelynek érdekessége, hogy a művésznő 7 különböző országban adott 7 koncertet 7 napon keresztül és a helyszínek között egy Boeing 777-es repülőn utazott. A különleges koncertsorozat a hét éven belül kiadott hetedik, Unapologetic című stúdióalbumát hivatott megünnepelni. A bűvös szám pedig tovább kíséri, hiszen a dokumentumfilm május 7-én jelenik meg világszerte.

A film a mini-turné legkülönlegesebb pillanatait örökíti meg, a repülőúton kibontott első pezsgőtől kezdve egészen a lélegzetelállító show-ig. Az egyedülálló DVD egy igazán hihetetlen kalandot dolgoz fel, ahol a koncerteken kívül a kulisszák mögé is betekinthetnek a nézők.
 
A turnénak köszönhetően az énekesnő egyébként is egekbe ívelő karriere tovább szárnyal: legutóbbi Unapologetic című lemeze végre Amerikában is az eladási listák élére került, Diamonds című dalával pedig olyan előadók mögé zárkózott fel, mint Madonna vagy a The Supremes, hiszen ez a 12. slágere, ami a Billboard 100-as listáját vezette.  Több mint 30 millió eladott lemezzel és 165 millió digitálisan értékesített kislemezzel Rihanna napjaink popzenéjének igazi úttörőjének számít. Az új dokumentumfilm pedig egy egészen különleges megvilágításba helyez egy olyan előadót, aki már most beírta magát a poptörténelembe.
 

Forrás: Universal Music Hungary

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky