A 2001-ben alakult amerikai Fall Out Boy 2008-ig tartó pályafutása alatt szinte mindent elért: lemezeik többszörös platina minősítést szereztek, több alkalommal is Grammy-díjra jelölték őket és zenéjükkel körbeutazták a világot. Nemrégiben úgy döntöttek, újra egy csapatként dolgoznak.
A zenekar öt éve nem adott ki új anyagot, ám a rajongók legnagyobb örömére április 12-én, a múlt héten megjelent új,Save Rock And Roll című lemezük. My Songs Know What You Did in the Dark (Light Em Up) című első kislemezükkel rögtön az iTunes listák élére kerültek világszerte, a dalhoz készült videót pedig már több mint 8 millióan látták a Youtube-on.
Ráadásul a 11 számos album közreműködői között olyan neveket találhatunk, mint Elton John, Courtney Love vagy éppen Big Sean. A lemez második kislemezdala a The Phoenix címet viseli.
A Tune-Yards, vagyis Merrill Garbus és Nate Brenner dinamikus duója nemrég megjelentette legújabb albumát, melynek címe "Better Dreaming". A vokálközpontú, táncoltató ütemekkel aláfestett korong kiadójuk, a 4AD szerint az "apokalipszis életigenlő art-popját"tartalmazza, melyben egyenlő arányban érezhető a mostani őrült világ fájdalma és a boldogság ereje is. A lemezt a "How Big Is The Rainbow", a "Limelight"és a "Heartbreak"című dalokkal harangozták be. Tovább
Megérkezett a népszerű olasz énekes-dalszerző, Damiano David várva várt debütáló szólólemeze, a "FUNNY little FEARS", amely a Sony Music Italy/Arista gondozásában jelent meg. Az album digitális verzió mellett többféle fizikai formátumban is elérhető vinylen, CD-n és kazettán. Tovább
Régóta dédelgetett álmát váltotta valóra a 2025. július 19-én Budapesten is fellépő Queens of the Stone Age: az amerikai zenekar a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek június 5-én lesz a premierje. Tovább
2025. május 30-án - azaz ma - újra kiadják a Pet Shop Boys első best of gyűjteményét, az eredetileg 1991-ben debütált ’Discography’-t, ezúttal a 2023-ban újramaszterelt hanganyaggal. Tovább
A BADBADNOTGOOD "Found A Light (Beale Street)" című vadonatúj dalában a háromszoros Grammy-jelölt énekes-dalszerző Veronica Camille Ratliff, vagyis V.C.R. működik közre. A trackben a Memphisben nevelkedett, de Los Angelesben élő énekesnő soulos vokálja és a trió lenyűgöző hangszerelése egyaránt kidomborodik. A szerzemény a Tim Bernardes oldalán készített "Poeira Cosmica" és a reggie vokáljával színezett "Take What's Given" című felvételeket, illetve a "Mid Spiral" című albumot követi. Tovább