3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. április 15.

Ismerd meg! Bemutatkozik a SIDDHARTA

Copyright:

A Siddharta (vagyis Tomi M. - ének, gitár; Boštjan M. – dob; Primož B. – gitár; Jani H. – basszusgitár és Tomaž O. R. – billentyűk) híres kivételes és példátlan fellépéseiről, amelyekből nem meglepő módon több mint 300-at tudhatnak maguk mögött. Ugyanolyan szenvedéllyel lépnek színpadra klubokban, mint stadionokban, így hamar nőtték ki magukat azzá a zenekarrá, akik koncertjei mindig teltházasak - vagy közel teltházasak. És hogy hogyan történt ez? Azt a folytatásban olvashatjátok!

Az 1995-ben alakult zenekar 1999-ben adta ki első, ID című albumát, ami pillanatok alatt a toplisták élére került, és egy év múlva már platinalemez volt. Nord címmel 2001-ben kiadott második lemezükkel tovább meneteltek az élre: dupla platinalemez, számtalan díj és minden addigi rekord megdöntése. Rh-stúdióalbumuk lemezbemutató koncertjét teltház előtt játszották 2003-ban a több mint 30.000 fős Bežigrad Stadion közönsége előtt - 3 színpad, szimfonikusok és 60 fős tánckar tette teljessé a zenekar előadását.

2006-os Petrolea nagylemezük megjelenése után Los Angelesbe utaztak, hogy az a Ross Robinson legyen 2009-ben kiadott Saga albumuk producere, aki korábban nem kisebb nevekkel dolgozott együtt, mint a Korn, a Limp Bizkit, a The Cure, a Fear Factory és a Slipknot. A Saga sikerére való tekintettel 2011-ben újra Robinson-t kérték meg a produceri munkákra, amikor VI című hatodik nagylemezüket rögzítették a Stožice Stadion-ban tartott koncertjük alatt.

Egyéb kiadványaik: Silikon Delta (2002, remix album, amelyre olyan előadók gondolták újra a Siddharta dalait, mint a Laibach, DJ Umek, a Random Logic, vagy Valentino Kanzyani), Izštekani (2007, unplugged album), Maraton (2007, azon koncertjük anyaga, amelyen egy 5 órás fellépés keretében az összes addigi dalukat előadták), Stadion Stožice (2011).

A zenekar Szlovénián kívül is többször lépett fel (Horvátország, Szerbia, Ausztria, Németország, Lengyelország, Svédország stb.).

Egy kis ízelítő a zenéjükből:

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky