3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2013. április 14. | MTI

Diszkótragédia, West Balkán: megszületett a másodfokú ítélet

Copyright:

Részben súlyosította a Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett jogerős ítéletével a néhai West Balkánban két éve három halálos áldozatot követelő baleset vádlottjainak büntetését.

Az első fokon kiszabott két év nyolc hónapos végrehajtandó szabadságvesztéseket megváltoztatva Szalontai Győző első- és Csanádi József harmadrendű vádlott esetében három év négy hónapot szabott ki a másodfokú bíróság, ennek felét - egy év nyolc hónapot - két évre felfüggesztett, a másik fele azonban teljes egészében letöltendő. Kecskés Tamás másod- és Hranek István negyedrendű vádlott első fokon kiszabott büntetésének (két év nyolc hónap) felét szintén két évre felfüggesztette a másodfokú bíróság, a fennmaradó egy év négy hónapot azonban mindenképpen le kell töltenie e két vádlottnak. Szalontai Győző a West Balkán Kft. egyik ügyvezetője és az intézmény bérbeadója volt, Kecskés Tamás és Csanádi József rendezvényszervező, a helyszínen lévő biztonsági személyzetet pedig Hranek István irányította.

A Nyugati téri - azóta bezárt - szórakozóhelyen 2011. január 15-én éjjel csaknem háromezer fiatal zsúfolódott be, és egy tumultusban három fiatal lány megfulladt, tucatnyian pedig megsérültek. Az eljárás adatai szerint mintegy 300 ember biztonságos szórakozására volt alkalmas a West Balkán, a megvádolt szervezők azonban 1500-1800 lehetséges vendégről egyeztettek, Kecskés pedig már 4200 karszalagot rendelt a beléptetéshez. Végül is 2883 fiatal jutott be a tragikus éjszakán, ez az engedélyezett létszám nyolcszorosa. Mindeközben biztonsági őr viszont jóval kevesebb volt a szükségesnél, mindössze tíz, többségében szakképzetlen.

A tavaly nyári elsőfokú ítélet után a vád és a védelem is fellebbezett, így került az ügy a törvényszékre, ahol a másodfokú büntetőperben az ügyész súlyosítást, a négy vádlott védője felmentést, enyhítést, illetve új elsőfokú eljárást kért. A vádlottak az eljárás során javarészt tagadták bűnösségüket. A törvényszék pénteken kihirdetett másodfokú, jogerős döntésének szóbeli indoklása szerint egyes védői felvetésekkel ellentétben az elsőfokú döntés tényállása korrekciók, kiegészítések után alkalmas arra, hogy ítélet alapjául szolgáljon. Megállapítható, hogy a túlméretezett létszám, a feltorlódott tömeg és a felgyorsuló beléptetés vezetett a közvetlen veszélyhelyzethez, majd a tragédiához.

A törvényszék kiemelte, hogy a vádlottak nem tanúsították a tőlük elvárható gondosságot a tekintetben, hogy a helyszín alkalmas-e ennyi fiatal biztonságos szórakozására, az első- és a harmadrendű vádlott között szerződéses viszony volt, a másodrendű vádlott pedig a forgalomtól függően részesült a rendezvény bevételéből, továbbá a vádbeli tevékenység akkoriban meglehetősen szabályozatlan volt. A bíróság a szabadságvesztés büntetés mellett foglalkozásuk gyakorlásától is eltiltotta a vádlottakat.

Békefi László ügyvéd, az áldozatok családjának jogi képviselője az ítélethirdetést követően újságíróknak elmondta: ügyfelei számára az a legfontosabb, hogy a vádlottak bűnösségét jogerősen kimondta a bíróság és letöltendő szabadságvesztéseket szabott ki, így az ügynek ez a szakasza lezártnak tekinthető. Hozzátette ugyanakkor, hogy pótmagánvádlóként a rendezvényt biztosító cég ügyvezetőjének és a West Balkán Kft. másik, jelen eljárásban az ügyészség által meg nem vádolt ügyvezetőjének a felelősségre vonását is szorgalmazzák. Az a büntetőper várhatóan ősszel kezdődik el a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Továbbá polgári bíróság előtt kártérítési pert is indítanak az áldozatok családjai a VI. kerületi jegyző és más jogi, illetve természetes személyek ellen.

MTI
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Kontynuować

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Kontynuować

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Kontynuować

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Kontynuować

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky