3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2011. november 9.

Fogházbüntetést követelnek a West Balkán-tragédia kapcsán

Copyright:

Megkezdődött a West Balkán-tragédia gyanúsítottjainak bírósági pere, melyben fogházbüntetést kértek a vádlottakra. Az első napon csupán egyetlen vádlott volt hajlandó szóbeli vallomást tenni, és ő is csak azt mondta: nem érzi magát bűnösnek, mert becsapták.

Ez év elején, még januárban történt a tragikus eset, amikor három fiatal lány életét vesztette a West Balkán nevű, budapesti szórakozóhelyen. Valószínűsíthetően emberi mulasztás és gondatlanság okozta halálukat, épp ennek kiderítésére kezdődött meg a bírósági tárgyalás, melyen a vádlottak, a West Balkán ügyvezetőjét és három társát, a rendezvényszervezőket és a biztonságért felelőst állították elő kedden. 
 
A halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége vádpontban az ügyvezető és korábban, egyik társa is ártatlannak vallotta magát, állításuk szerint őket csak átverték a rendezvényért egyébként felelős személyek. Az első napon csak az egyik ügyvezető tett szóbeli vallomást, a társa nem, így nyomozati vallomását ismertették. Arról sem tudtak, hogy az előre megállapodott, 1800 karszalag helyett 4200-at gyártottak, és a tragédia estéjén, már 11 órakor 3000 ember tuszkolódott be a szórakozóhelyre. Ügyvédjük szerint senkit nem terhel a büntetőjogi felelősség, ám ezt azért a jogrendszerben kevésbé járatos ember is megkérdőjelezheti, miután kiderült, a szervezők a vendégek maximális számában sem állapodtak meg.
 
A szórakozóhelyen egy időben több szabálytalanságot is elkövettek, nem volt használatbavételi engedélyük, több előírásnak sem felet meg az épület, ahogy a tűzvédelmi előírásokat is figyelmen kívül hagyták, és ha még nem lenne elég, építési engedély nélkül folytattak építkezést. A felsorolt szarvas hibák egyértelműen hozzájárultak a három fiatalkorú halálához, de a kapuk zárva tartása és a biztonságos beléptetés késlekedése is tetézte a bajt, mely a földszinten és lépcsőkön feltorlódott emberek között kialakult pánik miatt következett be. Mint az életben minden tettünknek, ennek is komoly következményei lesznek, tanulságokat vontunk és vonunk le, de sajnáljuk, hogy most ennyire drága tanulópénzt kellett fizetnie három ártatlan fiatalnak és megannyi sérültnek.
 
Az ügyet természetesen itt még nem zárta le a bíróság, a további fejleményekről beszámolunk majd!
 
Krinyolina 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. Tovább

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. Tovább

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. Tovább

2025. augusztus 25.

Megjelent DESH és Young Fly új slágere az OHMAMMA!

A DESH és Young Fly duó ismét igazi nyári slágerrel jelentkezik: itt az OHMAMMA! Hallgassátok és nézzétek meg a hozzá készült igazi nyári videóklipet is! Tovább

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky