3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2013

2013. április 12.

Új David Guetta kislemez

Copyright:

David Guetta legutóbbi gigaslágere, az egymillió példányban megvásárolt Titanium után megérkezett az új trónkövetelő kislemez, a Play Hard. A lendületes ütemeket ezúttal Ne-Yo és Akon közreműködésével diktálja a neves DJ.

A dal videoklipje egyébként  Mexikóban készült és biztosan ütős lesz, úgyhogy felkészülhetünk egy kulturális utazásra. Ha már a klipeknél tartunk, David nemrégiben elnyerte a VEVO-díjat, mely hivatalosan is elismeri, hogy videoklipjeit több mint százmillióan látták ezidáig. Adele és Lady Gaga tudhat hasonló nézettséget magáénak, korábban többek között ők kapták meg ezt az elismerést. Guetta az első DJ, aki kiérdemelte a díjat.  

David Guetta páratlan munkabírása felülmúlhatatlan. Sűrű elfoglaltságai mellett még arra is talált időt, hogy Armin Van Buuren új kisemezét, a This Is What It Feels Like-ot remixelje. Ezzel az állás 1-1; Armin tavaly David szerzeményét, a Without You-t dolgozta át. Az eredeti verzióból egy pompás elektronikus opusz született, amely alaposan megőrjítette a legutóbbi Ultra Fesztivál látogatóit is. 
 
Work hard, play hard – mondja a dal; ez az állítás tökéletesen illik David Guetta-ra. Nem ült a babérjain, hanem folytatta világ körüli turnéját. Hatalmas tömeg előtt játszott Dél-Amerikában, a teltházas események között volt a brazíliai buli, ahol kétmillió rajongó élvezhette a show-ját. Mexikóban történelmet írt, ő az első DJ, aki egyénileg lépett fel a híres Azteca Stadium-ban. Legutóbb Miamiban, az Ultra Fesztiválon és a saját F*** Me I’m Famous buliján táncoltatta meg a közönséget. Pár ázsiai és amerikai szereplés után ismét Európában lesz látható, Ibizán rezidens DJ-ként, nyáron pedig Rihanna turnéján, az angliai és párizsi állomásokon lép fel.   
 
A Play Hard David Nothing But The Beat című albumáról érkezik. Nemrégiben jelent meg a lemez végleges verziója, amely az eredeti dalok mellett a She Wolf (Falling To Pieces) és a Just One Last Time című slágereket is tartalmazza. A She Wolf, amelyben a kanadai tehetség, Sia vokálozik, öt hétig vezette az európai club chart listákat.
 

 
A nagylmemez, a Nothing But The Beat 18 országban kapta meg a platina minősítést és 7 top 10-es kislemezzel büszkélkedhet, a teljes dalsor: Sweat, Where Them Girls At, Little Bad Girl, Without You, Turn Me On, She Wolf (Falling To Pieces), Titanium. A 2011-es megjelenés óta világszerte eddig 3,5 millió példány kelt el az albumból és 25 millió a kislemezekből.
 
Az igen népszerű DJ és producer egyébként az idei Sziget záróbulijáért is felelős, úgyhogy ott mi magyarok is találkozhatunk vele.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. október 16.

Sziget aftermovie - Te is szerepelsz benne?

Még 300 napot kell kibírni és újra megnyitja határait a Sziget Fesztiválköztársaság, a Szabadság Szigete, hol mindent szabad, de semmi sem muszáj. Az idei fesztiválforgatag hangulatára a most elkészült, nagyon jó, mozgalmas aftermovie-val emlékezhetünk, a cikkben... Tovább

2013. augusztus 28.

Emlékeztek a Sziget feelingre? Ezt nézd meg!

Találtam egy videót. Nem új dolog, de nagyon vicces és egyben egy fesztivál korrajza is. Belátom, hogy a Sziget már rég nem a „kell egy hét együttlétről” szól, hanem kőkemény bizniszről, ami végén az ember fia izgatottan várja a szervezők bejelentését, jajj, vajon kijött –e nullszaldóra az idei rendezvény? Engem a Sziget látványa az, ami évről évre egyre jobban megdöbbent: szponzorcégek neveiről elnevezett helyszínek, végeláthatatlan vásárlóutca, kártyafeltöltő pontok mindenhol, VIP teraszok és óriáskerék. Emlékeztek még a katonai sátrakban kempingasztalokról zsíroskenyeret áruló nénikre? Tovább

2013. augusztus 13.

Ezt mondtátok ti a Szigetről

Bárcsak több hangot hallanánk az egyszerű, szórakozni vágyók szájából! Az újságíró, meg a tévés sokszor kicsit túldimenzionálja a fesztiválelemzést, és riportalanyai közül is a legfurcsábbat, legbolondosabbat használja fel. Pedig a Szigeten nem mindenki állatos ruhába öltözött francia, vagy rögtönzött hippi. Lássuk mit mondtatok ti, zene és programélvezők. Tovább

2013. augusztus 13.

Még egy utolsó nap a Szigeten

Vasárnap már nyúzottan és betegen vonszoltam ki magam a Szigetre. Nem fanatizmus, hanem sokkal inkább kíváncsiság hajtott. Annyi bizakodó mondatot kaptam el erről a vasárnapról, hogy magam is elgondolkodtam a lehetőségeken. Tovább

2013. augusztus 13.

Kiscsillaggal pizsama fellövés

Bár a kiadós Guettázás után úgy éreztem, megvolt, amiért jöttem vasárnap szigetelni, a többiek átcsábítottak a Magyar Színpadhoz, hogy hallgassunk bele a Kiscsillagba. Teljesen igazuk volt; nehogy már teljesen kimaradjanak nekem a magyar fellépők az idei Szigetből! Fáradtan bár, de Kiscsillagra fel! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky