2013. április 8. | Jam

AFC a Pokol kapujában - koncertbeszámoló

Vagyis Anti Fitness Club az esztergomi Hellgate-ben. Legalábbis április 5-én –pénteken-, ez volt a módi. A melegítő banda szerepét pedig a tatabányai Scage zenekar vállalta magára. #1: A sztori még valamikor március közepén kezdődött, ugyanis a koncert épp a mi kis nemzeti ünnepünkre, március 15-ére volt kiírva. Aztán annak rendje és módja szerint felköszöntött minket Holle anyó, tehát el kellett halasztani a bulit.

#2: Aztán volt egy Tankcsapda koncert kiírva április 5-ére, amelyre nagy nehézségek árán sikerült Gabinak belépőt szerezni (ezúton is köszönöm), majd bejelentették, hogy az AFC bulit szintén április 5-én pótolják. Ez két dolgot eredményezett: egyrészt életem első TCs koncertjén vettem volna részt, tehát nagyon csalódott voltam, hogy mégis inkább AFC-re kell menni. Másrészt nem azért mentem AFC-re mert én azt jobban szeretném, szimplán csak mi voltunk az előzenekar... Így aztán összeér a két sztori és végül is a "jó buli lett, de az időjárást azért még utálom" című mondattal sikerült zárni az estét. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük ott, hogy megérkezünk Esztergomba.

A helyet megtalálni éppenséggel nem volt nehéz, ráadásul pont az AFC-sekkel együtt érkeztünk, szóval kölcsönös segítségnyújtással még a bepakoláshoz alkalmas ajtót is viszonylag hamar felfedeztük. Itt következett 2-3 óra lyuk az időben, amely a bepakolással, a színpadépítéssel és a soundcheck-kel telt. Nem untatnálak Titeket a részletekkel, úgyhogy ezt a részt ugorjuk. Nagyjából 8 körül elkezdtek beözönleni az emberek, megkereste mindenki a saját helyét, szintúgy én is, ami annyiból volt új, hogy most a színpadon álltam AFC koncert előtt, nem pedig a nézőtéren. Mivel saját koncertről nem ildomos kritikát írni, ezért én azt mondom, hogy ha kedvetek tartja, keressetek a Scage zenekarra a legnagyobb közösségi portálon, ott van vélemény bőséggel. Talán még képek és videó is. Hehe. Önreklámból ennyi elég, de nem fejezhetem be úgy a bekezdést, hogy ne köszönném meg a srácoknak a hangszereket és erősítőket, amiket adtak, hogy ne kelljen mindenünket elcipelni és mindent kicserélni a két koncert között. Megmondom őszintén, meg is lepett, hogy ennyire közvetlen, sztárallűröktől mentes, jólelkű emberek ezek az AFC-sek. Pedig lenne mire "nagyarcozni", de most már tapasztalatból mondom, hogy semmi ilyesmi nincsen. Még a tini lányok által az egekig magasztalt Molnár Tamás is emberien és barátságosan nyújtott kezet mind az első találkozáskor, mind a búcsúnál. Az ilyen pozitív csalódások miatt éri meg zenélni!

De hogy rátérjünk a cikk valódi apropójára, beszéljünk kicsit a Fitness buliról is. Alig másfél hónapja láttam Tomiékat a hajón (A38, Budapest), amelynek kritikájában két negatívum volt: az első, hogy a setlistjük tele volt lassabb dalokkal, amelytől kicsit unalmas lett a koncert egy idő után. Mivel a lista nem változott, ezért azt kell, hogy mondjam: tartom a véleményem. Egy Játszol velem, egy Árnyékban a fény vagy egy Bosszúból úgy hiányzott, mint egy falat kenyér. Viszont a Más ölel át az mindig telitalálat. Egy szál gitár, sejtelmes fények és egy nagyszerű hang. Mert bárki, bármit mondd, Tomi hangja fenomenális. Most is az volt. Aztán a másik hibának azt róttam fel, hogy a srácok még kissé feszengtek a színpadon (érthetetlen okból), nem jöttek még bele igazán a turnézásba, lévén, hogy 2013 első élő buliját adták akkor februárban. Nos, most ezt olyan szinten sikerült elfeledtetni velem, hogy az államat kerestem sokszor a padlón. Persze a buli oroszlánrészét még mindig a Tomi cipeli a hátán, de már olyan nüansznyi boldogságokat is fel lehetett fedezni a többiek arcán, mint Marek teltszájas vigyora egy-egy hatalmas lánysikoly után, vagy Feka és Miki elmosolyodása egy-egy tévesztett hangnál. Ezek pedig (a tévesztések) igencsak ritkán fordulnak elő, szóval az egyszeri kritikusnak eléggé árgus szemekkel kellett figyelni minden apró részletre. A magam részéről ezeket nem is hibának nevezném, hanem inkább az élő zene varázsának. És amíg ez belefér a Metallicánál, addig talán mindenki hibázhat. Szóval összességében azt kell mondanom, hogy az AFC Magyarország egyik vezető rockcsapata. Bebizonyítják ezt a lemezeken, élőben, tévében, rádióban és újságokban egyaránt. Az pedig, hogy emberileg is értékelhető, barátságos figurák, az már csak hab a tortán. Elég nehéz így, a személyes ismertség után, objektíven szemlélni a dolgokat, de én azt gondolom, hogy talán így is sikerült valamiféle kritikai hangnemet megütnöm. Ha mégsem, akkor májusban, a srácok Zöld Pardonos koncertje után újra próbálkozom!

Jam