3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Külföldi

2013. április 5.

Paul McCartney újra turnézik!

Copyright:

Legutóbb 2011-ben indult koncertkörútra Paul McCartney, kis pihenő után azonban újból útra kel. Az Out There! turné idén júniusban indul és több olyan állomást is tartalmaz majd, ahol az énekes korábban sohasem járt. Így az első bejelentett dátumok közt szerepel a varsói National Stadium is, amelynek érdekessége, hogy ez lesz az első alkalom, hogy McCartney Lengyelországban jár.

Azonban a magyar közönség számára érdekesebb lehet a június 27-i bécsi fellépés. Ugyan itt már negyedik alkalommal lép fel, de utoljára tíz évvel ezelőtt, 2003-ban koncertezett az osztrák fővárosban.  Az Out There! turné setlistje Paul McCartney egész karrierjét átöleli majd, így hallhatunk dalokat a Beatles- és a Wings-korszakból, de felcsendülnek szólómunkásságának legkiemelkedőbb számai is.
 
A McCartney-performanszok igazi, életre szóló élményt nyújtanak, hiszen a közönség három órában az elmúlt 50 év legfontosabb poptörténelmi pillanatainak lehet szem-és fültanúja. A több mint 40 éve szólóban turnézó énekes már egészen különleges helyszíneken bizonyította, mennyire lenyűgöző tud lenni élőben: fellépett már a római Colosseum előtt, a Fehér Házban, Mexikóban pedig 40 ezer.ember előtt zenélt.
 
Miután tavaly csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán, megválasztották az év emberének, és a londoni olimpiai ünnepségből is kivette részét, úgy tűnik, egy percre sem lassít. Miközben gőzerővel dolgozik következő stúdióalbumán, abban is egészen biztosak lehetünk, hogy ezúttal is teljes erőbedobással áll majd a közönség elé.

Forrás: Universal Music Hungary
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 2.

Harry Styles visszatért

A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Continuer

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Continuer

2026. január 21.

Flea és az ő debütáló albuma, például Thom Yorke közreműködésével

A Red Hot Chili Peppers alapító basszusgitárosa és meghatározó alakja, Flea bejelentette első LP hosszúságú szólóalbumát. A Honora című lemez 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records gondozásában, és egyben visszatérést jelent Flea legkorábbi zenei gyökereihez: a jazzhez és a trombitához. Itt pedig máris egy új felvezetőt (Traffic Lights) hallhatunk a legendás Radiohead énekesének, Thom Yorke közreműködésével. Continuer

2026. január 20.

Phil Collins válogatás a láthatáron

2026. január 30-án érkezik Phil Collins ’The Singles’ című átfogó válogatásalbuma, amely ezúttal a legendás előadó 75. születésnapja alkalmából lát napvilágot limitált, türkízkék és magenta színű duplabakeliten. Continuer

2026. január 8.

Már ingyen nézhető a Queens of the Stone Age párizsi koncertfilmje

A Queens of the Stone Age egy régóta dédelgetett álmát váltotta valóra, amikor a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek nyáron volt a premierje. A Magyaroszágon visszatérő vendégnek számító amerikai zenekar különleges koncertfilmje december 16-tól már ingyen megtekinthető a YouTube-on, illetve a forgatási munkálatokat megörökítő dokumentumfilm is felkerült a platformra. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky