3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. március 21.

Tessék felkészülni: hétfőn Mick Hucknall-koncert!

Copyright:

Már csak pár nap, és a Simply Red együttes legendás énekesét, Mick Hucknall-t Budapesten köszönthetjük. Első szólóturnéján a műsor gerincét az ősszel megjelent American Soul című albumának dalai adják, de természetesen nem hiányozhatnak a legnagyobb Simply Red slágerek és Mick Hucknall személyes kedvenc feldolgozásai sem.

Az estét, ahogy egész Kelet-Európában, így nálunk is a horvát Gibonni kezdi 8  óra körül, Mick Hucknall 9 óra magasságában lép színpadra 7 fős kísérőzenekarával és közel 2 órás koncertet ad. A produkció, bár kisebb, színházi kialakítású koncertként fut mindenhol, de ehhez is mindent maguk szállítanak városról városra. A 12 fős saját stábnak 20 helyi technikus segédkezik az építésben, 2 kamion és 2 busz szállítja a felszerelést és a stáb nagy részét.
 
Mick Hucknall Bécsből érkezik Budapestre, és rögtön a koncert után már utazik is tovább a másnapi lengyel fellépésre. Semmilyen extra kívánsága nincs a szervezők felé, az öltözőjét is kizárólag funkciójának megfelelően kell berendezni egy kanapéval, tükörrel és egy ruhaállvánnyal.

A koncertre semmilyen hang- vagy képrögzítő eszközt nem lehet behozni, ezt a bejáratnál a biztonsági emberek ellenőrizni fogják.
 
A március 25-i budapesti koncertre jegyek még kaphatók a Ticketpro országos hálózatában és Livenation oldalán keresztül.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky