3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Külföldi

2013. március 18. | -pdaj-

Michael Bublé: Fiú lesz!

Copyright:

Michael Bublé felesége gyermeket vár, és már azt is tudjuk, hogy a kicsi fiú lesz. A kanadai zenész és az argentin színésznő-modell, Luisana Lopilato bejelentették, hogy az év elején szülői örömöknek néznek elébe.

Korábban Michael azt mondta, nem szeretné előre tudni az érkező baba nemét, de Luisana mindenképpen ki akarta deríteni. Az énekes most megerősítette, hogy a kicsi fiú lesz. A New York Postnak így nyilatkozott: „Nagyon izgatottak vagyunk. Épp most jövünk a kórházból, és az ultrahangon tisztán látszott, hogy kisfiunk lesz. Nagyon fellelkesültünk!”

Michael szerint azt követően döntöttek a baba nemének kitudakolása mellett, miután az argentin Mario Bergogliót választották pápává. Luisana szerint nagyon fontos, hogy az új pápa az ő hazájából származik. „Azt mondta, ez égi jel! De biztos, hogy nem fogjuk Franknek hívni a fiunkat, még akkor sem, ha Frank Sinatrának bejött ez a név” – viccelődött Bublé.

Az előadó egészen a múlt hétig azon az állásponton volt, hogy nem akarja előre tudni a születendő baba nemét. „Nem akarok felvágni, de tegnap este Sean Penn-nel vacsoráztam, és ő sem akarta tudni, de nagyon izgatott volt, mikor kiderült. Nem szerettem volna előre tudni, de úgy néz ki, a feleségem a főnök mindenben, így ő dönti el, mit akarok tudni és mit nem. Nem volt választásom” – nevetett.

-pdaj-

forrás: music-news.com
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. A continua

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. A continua

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. A continua

2026. február 18.

Már jön is az új Charli xcx-lemez

A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. A continua

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky