3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2026. január 8.

Már ingyen nézhető a Queens of the Stone Age párizsi koncertfilmje

Copyright:

A Queens of the Stone Age egy régóta dédelgetett álmát váltotta valóra, amikor a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek nyáron volt a premierje. A Magyaroszágon visszatérő vendégnek számító amerikai zenekar különleges koncertfilmje december 16-tól már ingyen megtekinthető a YouTube-on, illetve a forgatási munkálatokat megörökítő dokumentumfilm is felkerült a platformra.

A Fonogram - Magyar Zenei Díjjal is rendelkező csapat 2024 júliusában töltötte meg az ikonikus alagútrendszert zenével és élettel, melynek eredményeként úgy láthatjuk őket, ahogy eddig még soha. A különleges alkalomra gondosan kiválogatott és a helyszínre szabottan újragondolt dalokkal érkeztek, és eddigi legintimebb koncertjüket adták - noha szó szerint több milliónyi ember földi maradványaival voltak körbevéve. "A legnagyobb közönség, akinek valaha játszottunk" - mondta Joshua Homme, a QOTSA frontembere, aki közel 20 évvel ezelőtti első látogatása óta szeretett volna fellépni az egyszerre hátborzongató és misztikus környezetben. Párizs városa azonban mindeddig nem adott engedélyt egyetlen művésznek sem arra, hogy a szent alagutakban játsszon. A QOTSA tagjai törvénytisztelő állampolgárokként megvárták, amíg elképzelésüket engedélyezik.

Az "Alive in Paris and Before" című kísérőfilmet a Grammy-díjas Andreas Neumann rendezte: a bensőséges alkotás betekintést enged a kulisszák mögé, és felfedi a nem mindennapi forgatás érzelmi és fizikai kihívásait.

Eddig mindkét filmet a banda honlapján és a Criterion Channel streaming oldalán lehetett megvásárolni, illetve több mint 20 országban a mozivásznakon is találkozhattak velük a rajongók. Azok a fanok, akik digitálisan is birtokolni szeretnék a kiadványokat, továbbra is megvehetik azokat a QOTSA weboldalán, a koncertlemez pedig elérhető valamennyi streaming platformon ide kattintva. A zenekar amerikai és európai történelmi színházak színpadain is megturnéztatta az anyagot, emellett a The Tonight Show Starring Jimmy Fallon című népszerű műsorban is előadták a "Running Joke" és a "Paper Machete" című dalokat.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 29.

A szabad szerelmet ünnepli Romy

A The xx-ből is ismerős londoni dance-pop csillag, Romy új dallal jelentkezett: megjelent a "Love Who You Love". A track egyfajta szimbolikus zárófejezetként szolgál 2023-as "Mid Air" című merész debütáló szólóalbumához, amely a queer szerelem és az önfelfedezés intimitását tárta fel. Ez a felvétel egy igaz szerelemprojekt, melyet Romy 2020 óta formált, a produceri munkálatokat pedig BloodPop és Jamie xx oldalán végezte. A felszabadultság fontosságát hirdető szerzeményhez egy videóklip is készült, amelyet az énekes-dalszerző alkotó- és élettársa, Vic Lentaigne rendezett. Tovább

2025. október 31.

Oliver Sim fülbemászó elektropop újdonsága

Megjelent Oliver Sim, az újra aktív The xx bársonyos hangú énekes-basszerosának legújabb szólóanyaga, a "Telephone Games". A kecses elektropop vallomás az "Obsession" című tracket követi, és mindkét dal producere Bullion (Carly Rae Jepsen, Ben Howard, Nilüfer Yanya) volt. Továbbá mindkettő felvételhez a neves fotóművész és filmrendező, Sharna Osborne készített stílusos videóklipeket, melyek akárcsak a szerzemények, egyszerre játékosak, sikkesek és pimaszok. Tovább

2025. október 30.

Pszichedelikus klubforradalom: megjelent a Tame Impala új lemeze

Megjelent Kevin Parker koncerteken zenekarrá dúsuló zenei projektje, a Tame Impala ötödik nagylemeze, a "Deadbeat". A korongot a "Loser", az "End of Summer" és a Spotify Globális Top100-ban megjelenése óta szereplő "Dracula" című dalok vezették fel, melyek villámgyorsan betörtek a Billboard Hot 100 és alternatív zenei listáira, az eddigi legsikeresebb Tame Impala daldebütálásokat eredményezve. Tovább

2025. október 15.

IFPI: az Európai Unió a zeneipar növekedésének motorja

A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. Tovább

2025. október 14.

Egy tuareg esküvő forgatagába teleportál az Mdou Moctar újdonsága

Az afrikai gitárzene úttörő kvartettjének számító, és korábban a hazai Bánkitó fesztiválon is fellépő Mdou Moctar vadonatúj session videóval jelentkezett: a "Live at Smokey's Wedding, Agadez" című 14 perces kisfilm egy barátjuk tradicionális tuareg esküvői ünnepségébe enged betekintést, ahol ők voltak a díszvendégek. Az autentikus lagzis produkciót mindössze egy Zoom diktafon és egy iPhone segítségével örökítették meg utókornak. Ez az utolsó a 2023-ban, Nigerben rögzített anyagaik közül. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky