3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. március 17.

Rájátszás koncert: popikonok sztárköltőkkel

Copyright:

Az utóbbi évek legizgalmasabb és legnagyobb pop-produkcióját viszik színpadra március 21-én az Akváriumban. Az eddig még sosem látott megakoncerten – többek mellett - a 30Y, a Kistehén, az Európa Kiadó, a HS7, a Hiperkarma frontemberei értelmeznek újra régi, és mutatnak be friss slágereket a legismertebb hazai kortárs költők szövegeit felhasználva.

Valami nagyon izgalmas dolog van születőben. Pár éve, pontosan 2011-ben mutatkozott be először a közönség előtt a hazai pop-élet egy merőben új vállalkozása, a Rájátszás című produkció benne a magyar pop-rock szcéna legismertebb alakjai, valamint kortárs költők írják újra és játsszák el egymás műveit. Az alkotói folyamatban a költők új szövegeket írnak a zenészek ismert dalaihoz, a zenészek pedig megzenésítik a poéták egy-egy versét.

Rájátszás koncertekkel már itt-ott találkozhatott a nagyérdemű, március 21-én azonban a produkció eddigi történetének legnagyobb koncertjére készül, ami felvonultatja az összes zenészt és költőt, aki eddig már megmártózott ebben az izgalmas pop-kalandban. Így - a teljesség igénye nélkül – színpadra lép majd Beck Zoli, Szűcs Krisztián, Kollár-Klemencz László, Grecsó Krisztián, Karafiáth Orsolya, Bérczesi Róbert, Szálinger Balázs, Kemény István, Erdős Virág, Háy János és Másik János is.

A Rájátszás hamarosan egy kötettel bővített CD formájában is megjelenik a Bookline Könyvek kiadásában, de addig is irány az Akvárium és legyen itt egy kis ízelítő is, hogy készüljünk a nagy koncertre: 

Rájátszás
2013. március 21.
Budapest, Akvárium Klub
Belépő: 1800 Ft

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky