Gyász! Elhunyt Bódi László Cipő, a Republic énekese
Március 11-én, hétfőn hajnalban elhunyt a Republic frontembere, aki hosszú évek óta szívbeteg volt, és akit február 15-én egyszer már újra kellett éleszteni. A szomorú hírt az együttes hivatalos közösségi oldalán tudatták a rajongókkal, majd később azt a Republic menedzsere is megerősítette.
Bódi Lászlónál, aki Cipőként vált ismerté, néhány éve súlyos szívbetegséget, krónikus szívritmuszavart diagnosztizáltak, ekkor orvosai szívtranszplantációt javasoltak neki, ám ő nem szeretett volna más szívével élni. Betegsége miatt már többször is kórházba került, legutóbb február 15-én, mikor az orvosoknak már újra is kellett éleszteniük. Azóta a 47 éves énekes kómában volt, az orvosok koordinált ébresztési kísérletekkel próbálták meg felébreszteni, sikertelenül. Zenésztársai és családja rendszeresen látogatták és bizakodva várták a javulást, azonban az énekes hétfőn hajnalban örökre elaludt.
Cipő 1965. május 3-án született Ungváron, Kárpátalján, innen költözött szüleivel Kisvárdára, ahol a középiskolai évei alatt zenekart alapított Cipőfűző névvel, innen ragadt rá beceneve is. A zenekar öt évig működött, mert Cipőnek sorkatonai kötelességét kellett teljesítenie. A Republic együttest 1990 februárjában alapította, és már azon nyáron fel is léptek, méghozzá a Beatrice koncertjein, köszönhetően annak, hogy Nagy Feró már ekkor nagyon kedvelte a zenéjüket.
Ugyanebben az évben jelent meg első albumuk, Indul a Mandula! címmel, azóta az együttes minden évben egy új albummal jelentkezett, 1995-ben pedig Cipő egy szólóalbumot is kiadott. Bódi László zenei pályafutása alatt 240 dalt szerzett a Republicnak, de írt dalt Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak is.
"Megerősítem, hogy Bódi László, a Republic együttes énekese, és alapító tagja már nincs az élők közt" – nyilatkozta Abella Miklós, az együttes menedzsere a Blikknek, részleteket azonban nem árult el. Tájékoztatása szerint ma délután sajtóközleményben ismertetik a tragédia körülményeit.
Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. trvať
Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. trvať
Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. trvať
Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. trvať
Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. trvať