3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. március 11.

Gyász! Elhunyt Bódi László Cipő, a Republic énekese

Copyright:

Március 11-én, hétfőn hajnalban elhunyt a Republic frontembere, aki hosszú évek óta szívbeteg volt, és akit február 15-én egyszer már újra kellett éleszteni. A szomorú hírt az együttes hivatalos közösségi oldalán tudatták a rajongókkal, majd később azt a Republic menedzsere is megerősítette.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek
Bódi Lászlónál, aki Cipőként vált ismerté, néhány éve súlyos szívbetegséget, krónikus szívritmuszavart diagnosztizáltak, ekkor orvosai szívtranszplantációt javasoltak neki, ám ő nem szeretett volna más szívével élni. Betegsége miatt már többször is kórházba került, legutóbb február 15-én, mikor az orvosoknak már újra is kellett éleszteniük. Azóta a 47 éves énekes kómában volt, az orvosok koordinált ébresztési kísérletekkel próbálták meg felébreszteni, sikertelenül. Zenésztársai és családja rendszeresen látogatták és bizakodva várták a javulást,  azonban az énekes hétfőn hajnalban örökre elaludt.
 
Cipő 1965. május 3-án született Ungváron, Kárpátalján, innen költözött szüleivel Kisvárdára, ahol a középiskolai évei alatt zenekart alapított Cipőfűző névvel, innen ragadt rá beceneve is. A zenekar öt évig működött, mert Cipőnek sorkatonai kötelességét kellett teljesítenie. A Republic együttest 1990 februárjában alapította, és már azon nyáron fel is léptek, méghozzá a Beatrice koncertjein, köszönhetően annak, hogy Nagy Feró már ekkor nagyon kedvelte a zenéjüket.
 
Ugyanebben az évben jelent meg első albumuk, Indul a Mandula! címmel, azóta az együttes minden évben egy új albummal jelentkezett, 1995-ben pedig Cipő egy szólóalbumot is kiadott. Bódi László zenei pályafutása alatt 240 dalt szerzett a Republicnak, de írt dalt Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak is.
 
"Megerősítem, hogy Bódi László, a Republic együttes énekese, és alapító tagja már nincs az élők közt" – nyilatkozta Abella Miklós, az együttes menedzsere a Blikknek, részleteket azonban nem árult el. Tájékoztatása szerint ma délután sajtóközleményben ismertetik a tragédia körülményeit.
 

 
Mtina
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky