3427 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2013

2013. március 1.

A 30 Seconds To Mars új dala az űrbe megy

Copyright:

A Jared Leto-vezette amerikai 30 Seconds To Mars negyedik stúdiólemezét beharangozó vadonatúj számának, az Up In The Airnek megjelenését nem mindennapi módon ünnepli meg. A második SpaceX küldetés keretében ugyanis kilövik a dalt az űrbe. A srácok Floridából követik majd nyomon új szerzeményük útját, melynek végállomása a Nemzetközi Űrállomás. És ha ezen túl vannak, akkor reméljük, hogy csak úgy szimplán majd eljátszák a VOLT Fesztiválon is. Bár abban mi lesz a pláne?

A missziót természetesen a rajongók is nyomon követhetik a NASA honlapján. Ezt követően hétfőn az együttes a houstoni hadiszállásra látogat, hogy beszélgessen a NASA egyik asztronautájával, Tom Marshburnmal, ezt pedig szintén élőben közvetítik majd a zenekar hivatalos honlapján.

Az Up In The Air az együttes soron következő, negyedik stúdióalbumának előfutára, amelynek megjelenése még idén várható. A Volt Fesztiválra idén is ellátogató banda előző turnéja során 311 koncertet adott, amellyel Guiness-rekordot döntöttek.

A zenekar több mint 5 milliós albumeladással büszkélkedhet világszerte, videóikat pedig több mint 300 millióan látták már. Számtalan díjat zsebeltek be, többek közt előző lemezük, a This Is War készítéséről szóló dokumentumfilmjüket is díjazták. A filmet a nagyközönség számára március 13-án mutatják be a texasi SXSW Fesztiválon.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. augusztus 1.

Hangerő vagy zeneiség? Kis szubjektív

Mint fesztiválszűz ugrottam bele idén a könnyűzenei kavalkádba: Sopronba látogattam, a VOLT fesztiválra. Minimális költségvetéssel, de annál nagyobb érdeklődéssel – kíváncsi voltam, milyen is a zene fizikai valójában. Tovább

2013. július 11.

Másfélezer használt mobilból épült megarobot a VOLT-on

A környezetvédelem fontosságára hivatott ráirányítani a figyelmet a Telekom VOLT robot, amelyet hazai képzőművészek építettek Sopronban a VOLT ART ROBOT Műhelyben. A legnagyobb hazai távközlési vállalat legújabb fenntarthatósági akciója keretében arra buzdította a fesztiválozókat, hogy a rendezvényre vigyék magukkal az otthon elfekvő, régi mobilokat és tartozékokat, amelyek aztán új értéket nyerhettek az újrahasznosítás folyamán. Tovább

2013. július 11.

Compact premier a VOLTon!

Első alkalommal került élőben előadásra a Compact Disco a már rádiós játszási listákról ismert We Will Not Go Down című dala, csütörtök este Sopronban, a VOLT Fesztiválon. Az énekes,Csabi a már tőle megszokott lendülettel jelentette be a különlegességet a várt hatás pedig nem maradt el. Tovább

2013. július 10.

Jó éjszakát VOLT Fesztivál!

Zárásképpen összegezném az egész fesztivált, a látott koncerteket, a miliőt, ami körülvette az egész Lővér kempinget, valamint az arcokat, akik lehetővé tették, hogy életünk egy hatalmas élménnyel legyen gazdagabb. Azaz: Summáját írom Sopron átkának... Tovább

2013. július 10.

Egésznapos Nagyszínpad: Anna és a király - VOLT Fesztivál

Egyetlen nap sem volt az egész fesztivál alatt, amikor a nagyszínpad minden előadóját meghallgattam volna, ha csak pár dal erejéig is, de az utolsó napra sikerült egy olyan egyveleget összehoznia a szervezőknek, hogy kíváncsiságom csak úgy csillapodhatott, ha mindenkibe belehallgattam kissé. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky