3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2013. február 25. | govinda

Szombat esti láz – Szénhülyék és teltház

Copyright:

Február 23-án a Carbonfools bizony megtöltötte a teljes Barba Negrát: körülbelül 1300 ember tombolhatott a szokásosnál picit hosszabb koncerten. A kezdeti nehézségek és a csúszás ellenére az este bizony nagyon jól sikerült.

A kapunyitás pontosan történt, az előre meghirdetett időben: nyolc órakor már beengedtek bennünket az egyébként kellemes hangulatú és stílusú helyre – valóban „átjön” valamennyi a kalózhajó-érzésből. (A külön parkoló területért jár a piros pont, de ez nem tartozik szorosan a témához.)
 
Kicsivel nyolc után már telve voltak az első sorok, mondhatjuk tehát, hogy néhányan derekasan felkészültek, sokáig kellett viszont várniuk arra, hogy ne egy helyben álljanak. Igaz, zene végig szólt a hangfalakból (tudomásunk szerint maga Titusz is készült egy szettel), még a Clublights egyik remixe is felcsendült, élő zene viszont csak tizenegy előtt nem sokkal. Bizony a közönség nagy része ennek nem örült, sőt voltak, akik még a koncert előtt elhagyták a helyszínt, tehát sokaknak nem a türelem az erősségük. Ezért szidni a zenekart, úgy gondolom, teljesen felesleges, hiszen egyrészt, aki gyakran jár ilyen eseményeken, az tisztában van a lehetséges késéssel, másrészt pedig ha ilyen mértékű a csúszás, azért lehet sejteni, hogy valamilyen probléma áll a háttérben. (Nyilvánvalóan nem cél az, hogy elveszítsék a jelenlévők egy részét, tehát nem jókedvükből történt ez a fennakadás.)
 
Kései kezdés ide vagy oda, egyéb panaszra nem nagyon lehetett oka senkinek: a kifogástalan hangosítás miatt például ilyenkor drukkol az ember, hogy sok elsőkoncertes legyen a közönségben (rengeteget számít, ha klappol a hangzás – teljesen más a hangulat, ha éppen nem). A másik örömteli dolog, hogy alighanem túlsúlyban voltak a mostanában kevesebbet játszott dalok; no nem mintha az új lemez anyaga nem lenne elég jó, de az elmúlt néhány hónapban a friss számok kerültek előtérbe. Ezúttal olyan rég szereplő kedvencek is elhangzottak, mint a Cash vagy a Furilla (amit én már körülbelül fél éve nem hallottam). Minden flottul működött, remek hangulatban, a tömeg reakcióit is figyelembe véve – még néhány születésnapos köszöntésére is sor került, bár azt hiszem, amíg a Birthday népszerű, ez elkerülhetetlen lesz. Egy kicsit még Chris Isaakból is kaptunk.
 

Azt lehet mondani, hogy az elégedetlenkedőket teljességgel kárpótolták – ha ez mégsem sikerült, akkor valószínűleg ez a műfaj nem nekik való. (Gyakori kritika, hogy megváltozott a fellépések hangulata, ami egyébként szinte minden nagy népszerűséget elérő zenekarral kapcsolatban elhangzik. Minden változik, ezért, sajnos vagy nem sajnos, már hiába is kérnénk számon a korábbi, családias koncertek levegőjét – az viszont jó hír, hogy a Carbonfools útban van Amerika felé is.)
 
A befejezés után a csapat a mostani szokások szerint még a rajongók hosszú sorával is „megküzdött”: mindannyiukkal nagyon kedvesen és készségesen fotózkodtak, beszélgettek, és aláírtak, annak ellenére, hogy kicsit sem voltak már frissek. Összességében a közönség többsége pozitív élményekkel és energiával teli, a rajongók boldogan, a banda pedig elégedetten és büszkén távozhatott. Még ilyet!
 
govinda

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky