A francia származású Yoann Lemoine, azaz Woodkid kliprendezőként tűnt fel először a zenei színtéren. Az ő munkáját dicséri többek közt Rihanna és Drake duettjének kisfilmje, a Take Care, a Taylor Swift-féle Back To December, de Lana Del Rey első igazi videóját, a Born To Die-t – sőt, az azt követő fekete-fehér Blue Jeanst is – neki köszönhetjük.
Mindezek mellett pedig énekes-dalszerzői pályafutását is beindította: 2011 tavaszán jelentette meg Iron című EP-jét, a címadó dalhoz pedig elkészítette az angol szupermodell, Agynes Deyn szereplésével klip-trilógiájának első darabját. A dal más vonalon is kapcsolódik a divatvilághoz, ugyanis a Dior-ház egyik kollekcióját is megihlette.
Karrierje azonnal szárnyalni kezdett, miközben ő maga igyekezett különleges performanszokkal fenntartani a körülötte kialakult érdeklődést: színpadra állt Lana Del Rey-jel, koncertet adott az Eiffel-torony első emeletén, sőt, egy szimfonikus zenekar kíséretében is fellépett hazájában.
Eközben a Run Boy Run című dalhoz elkészült a kliptrilógia középső videója – melyet Grammy-díjra is jelöltek – ami ha lehet, az előzményeknél még monumetálisabb darab.
Idén februárban pedig megszületett a történet záró darabja az I Love You-hoz, aminek köszönhetően a március 18-án megjelenő The Golden Age című debütáló lemez az év egyik legjobban várt albuma lett.
War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Weiter
A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Weiter
A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Weiter
A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. Weiter