3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. február 21. | Ági

Elhunyt a Beatles egykori tagja - Tony Sheridan

Copyright:

Február 16-án, 72 éves korában elhunyt Tony Sheridan, a The Beatles egykori énekese. A zenészt németországi otthonában érte a halál, melynek hírét lánya, Wendy Clare Sheridan-McGinnity hozta nyilvánosságra.

Tony Sheridan 1940-ben született, Angliában. Szülei révén fiatalon megismerkedett a klasszikus zenével, 7 éves korára megtanult hegedülni. Karrierje 1956-ban kezdett beindulni. Ekkor alapította első zenekarát - ő volt az első, aki elektromos gitáron játszott a BBC televízióban. A The Beatles zenekarral Hamburgban hozta össze a sors.  Amikor 1960-ban találkoztak, Tony Sheridan már befutott énekesnek számított. A kölcsönös szimpátia hamar kialakult, a kezdő zenészek Sharidan kísérőzenekaraként léphettek fel. A közös munka folytatódott, 1961-ben a Beatles őt kísérve rögzítette a My Bonnie és a The Saints című dalokat. 1962-ben, Stuart Sutcliffe távozása után, hivatalosan is az együttes basszusgitárosa lett, ekkor csatlakozott Ringo Starr is a formációhoz.


Sheridan 1964-től szólóelőadóként folytatta pályafutását, legnagyobb sikereit Németországban érte el. A zenész haláláig aktív maradt, 2002-ben még kiadott egy nagylemezt, utolsó alkalommal 2012-ben állt színpadra.

Forrás: huffingtonpost.com

Ági
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 6.

Új Dua Lipa lemez jelent meg

Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy éra vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a „Training Season” és az „Illusion”. Dua „pszichedelikus popként” írja le új lemezét, megjegyezve róla, hogy „olyan kiállások és különféle hangzások keveréke ez, amit ha csukott szemmel hallgatsz, akkor egy kész, vizuális világ tárul eléd”. Tovább

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky