Hogy is mondta annak idején John Lennon? Az olcsóbb helyeken ülők tapsoljanak, a drágább helyeken ülők csörgessék az ékszereiket. Valahogy ez a gondolat motoszkált bennem jó darabig a Leslie Mandoki által összehívott fantasztikus felhozatalú koncerten a Művészetek Palotájában.
„Az estet tető alá hozó, Németországban élő zenész-producer, Leslie Mandoki (Mándoki László) hívására a rock- és a dzsessz-színtér több híressége lép fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben: Greg Lake (ex-King Crimson, Emerson, Lake & Palmer), Jack Bruce (Cream), Bobby Kimball (Toto), Chris Thompson (Manfred Mann's Earth Band), Nick van Eede (Cutting Crew), John Helliwell (Supertramp), Chaka Khan, Al Di Meola, Randy Brecker, Bill Evans és Peter Maffay.
A koncerten a magyar kormány tagjai mellett részt vesz Edmund Stoiber volt bajor miniszterelnök, a CSU frakcióvezetője és Ilse Aigner mezőgazdasági miniszter. Rajtuk kívül jelen lesznek a nagy német autókonszernek - az Audi, a Mercedes és a Volkswagen - képviselői, valamint a német gazdasági élet vezető személyiségei, üzletemberei. Végighallgatja Mándoki László és barátai koncertjét több jelentős médiavállalat vezetője és a német kulturális szféra néhány szereplője is.”
A fent leírt körülményeket nagyon jól tükrözi a john lennoni gondolat, az igazi rock-rajongók bizony csak 1-2. emeleten jutottak helyhez, a földszinti társaság csak néha-néha vetemedett mozgolódásra.
Amikor túltettem magam ezen, onnantól már csak a zenére koncentráltam, és megállapítottam magamban, hogy Mándoki Lászlónak lenni biztosan nagyon jó. Ilyen barátokkal, lelki társakkal kevesen rendelkeznek. A lelki társ (Soulmate) fogalmát nem véletlenül használom, hiszen így hívják a formációt, amiben évek óta közösen zenélnek.
A koncert úgy épült fel, hogy először a sztárok saját anyacsapataiktól adtak elő egy-egy nagy slágert, rendesen hozva az alaphangulatot, a buli gerincét a közös Soulmates-dalok adták, majd a záró részben újra világslágerek kerültek elő. A színpad közepén természetesen a dob állt, amin Mándoki játszott, körbe pedig fúvósok, vonósok, gitárosok, szinte egy egész nagyzenekar.
Mándoki sokat sztorizott a 3 órás előadás alatt. Mesélt a sztárokhoz fűződő baráti kapcsolatáról, a dalok születéséről és saját, főleg fiatalkori zenei élményeiről, leköszönt a nézőtéren ülő barátainak és szuperlatívuszokkal mutatta be az épp színpadra lépő zenésztársait.
A Blinded By The Light / I Just Die In Your Arms / Davy’s On The Road Again hármassal kezdődött a buli. Chris Thompson hangja kicsit megkopott ugyan az évek alatt, de ahol kellett, ott a háttérénekesek finoman kisegítették. Ő, Nick van Eede és Bobby Kimball szinte végig a színpadon voltak, a legtöbb dalban lelkesen vokáloztak, ha csak egy-egy refrén erejéig is.
A Soulmates formáció egyik nagy slágere következett, a Dreamer’s Not A Fool, majd jött az est számomra egyértelmű fénypontja, Jack Bruce! Mivel a Cream-et már vajmi kevés esélyem van látni élőben, ezért sem hagyhattam ki ezt a koncertet. Bruce annak ellenére, hogy már kissé bizonytalanul mozog, még mindig úgy brummogtatja a basszgitárt, mint senki más, és a hangja ugyanolyan jellegzetesen cseng, mint a 70-es években. Sunshine Of Your Love.
Ezután az eddig a háttérben meghúzódó Al Di Meola került a központba, megmutatta, hogy mi is a sava borsa az akusztikus gitárnak. Randy Brecker és a Supertrampes John Helliwell bemutatkozása következett egy-egy szóló erejéig. Ilyen fúvósszekciót ritkán látni egy színpadon. A nagy szólóbemutatkozásokat csak a Toto Rosanna-ja „törte meg”.
Ezen a ponton Mándoki ismét az életéről mesélt, és eljátszott két nagyon személyes, magyar szövegű dalt, az Ott, Ahol Születtem és az Ugye Lesz Erőmet. Már a koncert felénél jártunk, mikor besétált a színre Greg Lake és elénekelte a Lucky Mant. Egyszerűen és gyönyörűen. Aztán kisétált.
A következő fellépő a német Peter Maffay volt. Én neki adtam az est hangja díjat: erős, meleg, szép, határozott orgánum. Bevallom, ezelőtt nem ismertem a hangját, csak a nevét hallottam, de ezután mindenképp belehallgatok a munkásságába.
Érezni lehetett, hogy közeledünk a csúcsponthoz. A Soulmates formáció egyik legszebb dala, a 2009-es album címadója, az Aquarelle következett, majd a Life Doesn’t Look Back. Az érzelmes, melankólikus dallamok után rövid felkonf, majd megjelent a színen Chaka Khan, elnyomta az Ain’t Nobody-t, amitől érezhetően felpezsdült a közönség. Chaka hangját a következő dalban Charlie-é egészítette ki egy párbeszédes duetté. Itt ragadta meg az alkalmat Mándoki, hogy a nézőtéren ülő egykori kortárs és példakép magyar rockzenészeket méltassa. Ezután leült Chaka mellé és felcsendült egy ismerős dallam: a Nagy Utazás angol verziója. Érdekes volt, de azért én az eredetire szavazok.
A fináléra visszatért Jack Bruce, és eljátszotta a másik Cream himnuszt, a White Roomot majd egyből átadta a terepet Bobby Kimball-nak, aki a Hold The Line-nál már a közönséget is megénekeltette, végre sikerrel. A Mighty Quinn végén már az egész nézőtér talpon volt, tapsolt és „csörgette ékszereit” vagy éppen a ruhatár felé indult. A You’re The Voice rátett még egy lapáttal, a refrént óóó-zta mindenki, kivéve, akinek ez már sok volt a jóból, és idő előtt elhagyta a terepet. Ők jártak rosszul, hiszen az utolsó dalra az összes szereplő a színpadra jött és a lelki társak elnyomták búcsúzóul a What A Day For A Day Dream-et.
Aki nem kormánytag, nem német kereskedelmi partner, nem az Audi képviselője, és nem tudott időben jegyet szerezni a maradék helyekre, azaz lemaradt az eseményről, ne csüggedjen, hiszen a koncertet az MTVA rögzítette, és a felvételt többször is sugározni fogja. Bár ez előben volt az igazi!
Ennyi rocksztárt egy színpadra nem tud akárki összeszedni. Biztosan jó lehet Mándoki Lászlónak lenni...
Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Continuer
Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Continuer
Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Continuer
Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Continuer
Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Continuer
