3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2013. február 11.

A mutáns house új szuperhőse a tél ellen

Copyright:

A Kollektiva az idei Winter Hits partiszéria zárásaként a svéd La Fleur és a portugál Xinobi után a német tánczenei színtér egyik fényesen hasító üstökösét veti be a tél ellen február 23-án este a Corvintetőn. A Kollektiva kezdettől fogva törekszik a friss, még nem bejáratott névnek számító, ám nagy potenciállal rendelkező külföldi tehetségek itthoni bemutatására. Soron következő vendégük is ilyen új arc, méghozzá az idei év első Beatport-listavezető klubslágerének szerzője.

A szóban forgó srác Teenage Mutants néven hódít (bár egy fő, nem tini, nem mutáns és a Tini Nindzsa Teknőcökhöz sincs köze), és ugyan még csak pár hónapja tűnt fel, máris az élvonalhoz közelít. Hogy kiemelkedik a mezőnyből, arra tökéletes bizonyíték, hogy ez a fent említett number one szám, a Hanging On, az újvonalas deep house sikert sikerre halmozó vezérkiadójánál, a berlini OFF Recordingsnál jött ki (a labelfőnök Andre Crommal közös munkában). A szám elsöprő fogadtatásának köszönhetően a mainzi producerre lecsaptak a nagyok: remixre kérte fel a Budapesten is többször járt Round Table Knights, egy közös trekkre berántotta Sharam Jey, és további kollaborációk vannak előjegyzésben olyanokkal, mint Oliver Koletzki és Malente. 

Teenage Mutants egyedi, mélyen lüktető basszusú house-ból és feszesen formás nu-discóból gyúrt „electric disco sound"-ja garantáltan bizsergető és felvillanyozó hatást vált ki a tánctéren, és hasonlóan érzéki szettekkel készül a Hi!Fly csapatát erősítő James Grow, valamint a házigazda Kollektiva hármasa. Részletek ITT.

Kollektiva Winter Hits
2013. február 23., szombat 22h-05h
Corvintető (1089 Budapest, Blaha Lujza tér 1-2.)


TEENAGE MUTANTS (OFF Recordings / Stil Vor Talent / Nurvous - DE)
James Grow (Hi!Fly)
Tmx / Fullstereo / Popbitch (Kollektiva)

Belépő:
Éjfélig 1200 Ft, éjfél után 1700 Ft
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Continuer

2025. augusztus 29.

Éljen a diktatúra!

Provokáció? Kérdés? Vagy csupán egy jól irányzott poén? drMáriás társadalomsebész, vizuális provokátor, aki a festészet, a zene, a próza és a performansz eszközeivel évtizedek óta görbe tükröt tart a hatalomnak, és most először lesz látható Budapesten, eddig sosem látott egészében ez az unikális művészi univerzum. Continuer

2025. augusztus 26.

A Textilgyárba költözik az Irodalom és blues zenés est

A „Három szerző és egy bluesgitáros” nyár eleji zenés irodalmi estet követően ezúttal a Textilgyárban hangoznak el a szövegek és az egyenesen Amerikából érkező blues szeptember 4-én. Az ősz beköszöntével a jó hangulat továbbra is garantált, az időjárás is kedvez egy pohár italnak, valamint a szabadtéri programnak. A versek, regényrészleteket mindennapi esetlenségeinkről számolnak be, garantáltan egyedi és nevetésre ösztönző stílusban. Continuer

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Continuer

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky