3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. február 3.

Szülési szabadságra megy a Gravefruit Sound

Copyright:

Féléves szülési és alkotói szabadságra mennek a Gravefruit Sound zenekar tagjai. A rajongók a szünet előtt utoljára február 8-án Budapesten, február 23-án pedig Baján merülhetnek el a reggae, ska, dancehall és hip-hop elemeket felvonultató, pozitív üzenetű, lüktető koncertélményben.

Bár a Gravefruit Sound története a kilencvenes évekig nyúlik vissza, jelenlegi formájában csak néhány éve zenél együtt a csapat. A Budapest Riddim Band, a Propellerband, az É-trend és az Apacuka együttes tagjaiból verbuválódott zenekar énekesnője MammaZita, a hazai reggae színtér egyik legelismertebb előadója. A Gravefruit Sound nagylemeze 2010-ben jelent meg Kéz a kézben címmel, amelyről a Szabad leszek című dalt a Petőfi Rádió tette országosan ismertté. Az album ingyenesen letölthető banda honlapjáról csakúgy, mint a tavaly októberben megjelent, három dalt tartalmazó, Semmiség című EP. Ez utóbbihoz készült el az Együtt jobb című dal videoklipre, amely december óta látható a YouTube-on.

A zenekar az elmúlt években stabil rajongói bázist alakított ki, ám követőiknek a nyár végéig hiányolniuk kell kedvenceiket a klubokból. MammaZita ugyanis kisbabát vár, ezért a zenekar egy időre visszavonul. Az énekesnő szülési szabadsága alatt a fiúk alkotói szabadságot vesznek ki, vagyis új dalokat írnak és új videoklipet is terveznek. A Gravefruit Sound a szünet előtt utoljára február 8-án a budapesti Szilvuplé Varieté színpadán, február 23-án pedig a bajai Armstrong Jazz & Rock Clubban lép fel. A koncertek 21 órakor kezdődnek.

„Mivel a tervek szerint csak augusztusban térünk vissza, ezen a két koncerten mindent beleadunk, hogy jó hangulatú, emlékezetes estét szerezzünk a közönségnek. A rajongóink gyakran mondják, hogy az igazi erősségünk az élő fellépés, mert a dalaink energiái a koncerteken szabadulnak fel igazán. Ezt az élményt szeretnénk most hatványozottan átadni, hogy kitartson a nyár végéig. Mintegy másfél órás programmal készülünk, és a tőlünk megszokott, vicces összekötő szövegek sem fognak hiányozni a dalok közül” – mondta a Gravefruit Sound énekesnője, MammaZita.

A budapesti és a bajai koncert vendége egyaránt a StabilFrazír zenekar lesz, amely a ska zenét folkkal, rockkal és világzenei elemekkel ötvözi, dalai pedig javarészt magyar nyelvűek.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Tovább

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Tovább

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky