3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. január 25. | Lora

A gép forog az alkotó nem pihen - Depeche Mode

Copyright:

A napokban tette közzé a honlapján,és a Facebookon a Depeche Mode  legújabb, 13. stúdióalbumának címét, és a megjelenés dátumát, amelynek dalaival még az idén májusban turnéra is indulnak. Az album két változatban is kapható lesz.

2012 októberében a zenekar tartott egy sajtó tájékozatót, ahol bejelentették, hogy új lemezzel készülnek, és újra nekivágnak egy koncertsorozatnak. Ma végre lehullott a lepel, és kiderült, hogy a 13. lemez a „Delta Machine” címet kapta, ami március 26-án debütál világszerte. A cím mellé megkaptuk a dallistát is, és a rajongóknak nem kell csalódniuk, hiszen az összes dal hűen tükrözi a zenekartól megszokott számcímeket. Az első kislemezre,-ami a Heaven című dalból készül- pedig nem is kell márciusig várni, február 1-én már hallható illetve látható lesz a youtube-on, a DM Vevo csatornáján. Dave Gahan szerint a Delta Machine igazán Mode-os lesz, a tőlük elvárt hangzással, effektekkel, hangulatában pedig a Violator és a Songs of faith and devotion keveréke lesz, ami bőven elég ahhoz, hogy reménykedjünk, ismét egy jó album van születőben.
 
Az igazi rajongók pedig örülhetnek, hiszen a „normál” kiadás mellett, érkezik még egy Deluxe Edition verzió is, amiben a 4 bónusz track mellett még egy keménykötésű könyvet is mellékelnek, benne Anton Corbijn fotóival. 
 
Így nincs már más dolgunk, mint hátradőlni és várni az új albumot, és persze a májusi budapesti koncertet.
 
Lora

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky