Mint az ismeretes, a Green Day nem volt túl aktív a 2012-es év végén, hisz meg kellet várniuk, amíg az énekesük, Billie Joe Amstrong kiszabadul a rehabról. De most visszatértek egy új videoklippel és a 2013-as Európai körút tervei is napvilágot láttak.
A trió valószínűleg még sose csinált olyan lo-fi videót, mint amilyet most az „X-kid” című számukhoz készített. A lentebb megtekinthető videóban a play gomb hatására végignézhetjük, hogy hogyan pörög végig a dal egy régi kazettán.
Ezzel párhuzamosan kiadták a 2013-ra tervezett koncertek listáját is. Úgy látszik, a banda ismét Európában kezdi turnéját, és csak utána megy a világ más pontjaira. Először május 24-én Milánóban, a Fiera Milano Live-on fognak fellépni. A koncertek jelenleg július közepéig vannak megszervezve. Sajnos az eddigi tervekben nincs érintve Magyarország, viszont két koncert is lesz a szomszédos országokban, május 27-én Belgrádban, majd május 29-én Bécsben is hallhatóak lesznek.
Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. More
A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. More
Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. More
A Red Hot Chili Peppers alapító basszusgitárosa és meghatározó alakja, Flea bejelentette első LP hosszúságú szólóalbumát. A Honora című lemez 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records gondozásában, és egyben visszatérést jelent Flea legkorábbi zenei gyökereihez: a jazzhez és a trombitához. Itt pedig máris egy új felvezetőt (Traffic Lights) hallhatunk a legendás Radiohead énekesének, Thom Yorke közreműködésével. More
2026. január 30-án érkezik Phil Collins ’The Singles’ című átfogó válogatásalbuma, amely ezúttal a legendás előadó 75. születésnapja alkalmából lát napvilágot limitált, türkízkék és magenta színű duplabakeliten. More