3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2012. november 5. | Ági

Sikeresen debütált az új Copy Con lemez

Copyright:

Copy Con neve ismerősen csenghet a reggae zene kedvelőinek. A Szolnokról indult rapper hét éve kavarta fel a könnyűzene állóvízét. Egyedi stílusával, szókimondó szövegeivel hamar belopta magát a közönség szívébe. A ragga király november 2-án lemezbemutató koncerttel ünnepelte aznap megjelenő, negyedik stúdióalbumát, valamint a Freedom Fighterz formáció fennállásának ötödik évét.

Copy Con hangját 17 éves koromban hallottam először. Harmadikos gimnazista lehettem, közeledett az év vége, ezzel a témazáró dolgozatok, ami az egész éves lazsálásnak köszönhetően sok tanulást igényelt. Ezzel semmi gond nem volt addig a pillanatig, amíg egy tíz percesre tervezett pihenő alatt, rá nem akadtam a Tigris weboldalára.  Zenéjük azonnal megfogott. Sensimila című videójukat nem túlzok, egymás után hússzor biztos megnéztem. Különösen egy fiatal, fonott hajú srác keltette fel figyelmemet egyedi hangjával, megjelenésével, ő nem más, mint Copy Con. Azóta eltelt hét év, de a rajongás továbbra is megmaradt. Ott voltam a kezdeti sikereknél, akárcsak most, amikor már országosan elismert zenészről beszélhetünk, aki teltházas közönség előtt lép színpadra és meghódítja a rádiós listákat. 
 
Nagy izgalommal vártam a péntek estét. Tudtam, hogy nem fogok csalódni a Freedom Fighterz névre keresztelt kis családban.  Mikor fél 10 körül Dóri barátnőmmel megérkeztünk a helyszínre, már javában zajlott a buli. Sok időnk nem volt szöszölni. Gyorsan megkerestük a ruhatárat, megszereztük a karszalagokat és rohantunk a koncertre. Az első szám a Ladánybene 27 riddimre írt Mondd ki a szót volt. Ez megadta a kezdő lökést, ugráltunk, énekeltünk, mindenki arcán hatalmas mosolyt láttam. Ez a pozitív életszemlélet tükröződik a Conraggazin 4 albumról is. Nem számított a hideg, vagy, hogy sokan még nem pihenték ki a Halloween buli fáradalmait. Itt vagyunk, és együtt ünnepelünk a zenekarral. Bár most különleges apropóból gyűltünk össze, ez a hozzáállás a Copy Con koncertekre mindig jellemző volt. A srácok minden tőlük telhetőt megtesznek a jó hangulat érdekében. Copy Con nőket megszégyenítő csípőmozgásával sokkolta az előttem bulizó tini lányokat, akik hisztérikus sikítozásban törtek ki, akárhányszor a közelükbe ért. Az már teljes sokként érte őket, amikor a vokálért felelős Lego megfogta valamelyikük kezét, vagy amikor Copy hozzáért az egyik lány öngyújtójához. Ilyenkor jót nevetek, és arra gondolok, hogy ugye én nem ilyen voltam 16-17 évesen.
 
Egy lemezbemutató koncert mindig nagy dolog az előadó és a rajongók életében. Egy ilyen este fergeteges hangulatot, rengeteg barátot ígér, ez most sem volt másként. Mint kiderült, sokan a zenészek szülővárosából, Szolnokról érkeztek a budapesti klubba, ami tovább fokozta a hangulatot.  Aki járt már Copy Con koncerten megtapasztalhatta, hogy mekkora energiák szabadulnak fel a színpadon egy-egy buli alkalmával.  Lego, aki 5 éve csatlakozott a bandához, szerencsére ezúttal se hazudtolta meg önmagát. Teljesen átadta magát a zenének, néha olyan nagyot ugrott, hogy attól féltem, leesik a színpadról, de a sok éves rutinnak köszönhetően ilyen nem fordult elő. Ne feledkezzünk meg az együttes többi tagjáról se! A hangzást a Freedom Fighterz teszi teljessé, a pörgős ritmus lágy énekkel párosul, így a lassú számok is szebben szólnak. Az estét a Lapulok a fűben című dal zárta, mely már évek óta nem hangzott el koncerten. Ez eszembe juttatta azokat az időket, amikor még csak 50-60 ember tette ki a közönséget. Copy Con sikereit egyedi stílusa mellett személyiségének köszönheti. Ekkora népszerűség mellett is ember tudott maradni, aki bárkivel szívesen kezet fog, vagy megajándékozza egy számmal a születésnapján. 
 
Ha az ember jól érzi magát, mindig gyorsan repül az idő, ez most se volt másként. A Conraggazin 4 album sikeresen debütált. Bár a lemez hivatalosan csak a koncert napján látott napvilágot, sokan már az új számok szövegét is ismerték. A közönség pozitív energiákkal feltöltve hagyta el az Akvárium klubbot péntek este.  Remélem, hogy sok hasonló lemezbemutató koncertben lesz még részünk!
 
Ági
 
Fotó: Nagy Márton, forrás: facebook
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky