2012. október 1. | Stewie
Amatőrök éjszakája a Cinema Rock Caféban
Mint ifjú tizenéves rockernek, akinek a zsebpénzéből kell fedeznie a szórakozásait, kész felüdülés egy olyan este, ahol 4 óra alatt 4 előadó lép fel: egyrészt 400 Ft-ért tudok elmenni több koncertre, másrészt ezeken az amatőr estéken általában jó a hangulat, mert a kis baráti társaságok mindig ott tombolnak az első sorban. Így amikor megtudtam, hogy a CRC-ben lesz egy ilyenre lehetőség, azonnal felkaptam a bőrdzsekim és nekiindultam a belvárosnak.
- megosztás
- kapcsolódó linkek
A hely nézői szemmel egész jópofa volt: egy kis színpad a pincében, előtte színházi függöny, a falakon híres rockerek képei és egy korrekt nézőtér fogadott, amikor beléptem. Az egész „pincében amatőrök csapnak a húrok közé” helyzetnek volt egy feelingje, nagyon hangulatosan lett megcsinálva. Azért írtam, hogy nézői szemmel, mert egy zenekarnak az első gondolata szinte biztos, hogy valami olyasmi volt, hogy „és akkor mi hova fogunk állni??!!”. Ennek oka, hogy a „kis színpad” akkora volt, hogy elfért rajta a dobfelszerelés, valamint egy, azaz egy ember. A többinek a nézővonalban kellet lenniük, amivel nincs semmi baj, még talán hangulatosabb is volt így, hogy konkrétan az énekesek mellet álltam, csak akkor minek egy ilyen falatnyi színpad, amire kb. a hangládák se férnek fel? De annyi baj legyen, legalább elválik, ki hogy tudja kihasználni a teret.
A sort a Nuklea együttes indította. Amikor megláttam a klasszikus punk-hármas felállásban játszó banda alter kinézetű tagjait, egy kicsit megijedtem, hogy nehogy egy amerikai pop-punk tömegzenekar legyenek, akik minden második utcasarki kocsmában megtalálhatóak. Ez a fenntartásom egészen az első szám elejéig maradt fenn, mert, ahogy meghallottam a zenét, már éreztem, hogy ez egyedi lesz. És nem is csalódtam.
Zeneileg káprázatos volta koncert: egy olyan alternatív-punk műfajba lehetek új lelket, amiről már mindenki azt hitte, hogy nem lehet újabb bőrt lehúzni. Külön ki kell emelni a basszeros, Erős Márton háttérvokálját, ami hihetetlenül jó volt, a szólamokat olyan jól rakták össze élőben, mintha egy stúdiófelvételt hallgattam volna. Meg kell még említenem a Red Hot Chili Pepers feldolgozásukat. Én nem szeretem a RHCP-t. Szerintem unalmasak a számaik, sablonosak. DE! Ahogy ŐK előadták, az káprázatos volt, tudtak bele vinni annyi életet, hogy élvezhető legyen még az olyanok számára is, akik amúgy ki nem állhatják az eredeti bandát.
A saját számaik is ötletesek voltak, van bennük annyi pluszt, amitől teljesen újnak hatottak a régi témák is. Különösen jó a Tele a tár című számuk, ami igazából egy újfajta punk himnusznak is elmenne, mint anno a Blitzkrieg Bop volt.
Háromtagú bandaként elég jól elfértek a kis helyen, és jól ki kihasználtak minden négyzetmillimétert, ami a rendelkezésükre állt. Amit sajnáltam, hogy a közönséggel nem nagyon foglalkoztak a számok alatt. Egyszer nem énekeltettek, se saját, se feldolgozást, egyszer sem tapsoltatták őket, nem csinálták meg azt az igazi „izzadós pincepunk” hangulatot, ami a számokban és magában a bandában is abszolút benne lett volna.
A másik dolog, amit nem értettem, az a finálé: egy zenekar, amely egész koncert alatt punk és alternatív rock számokat játszottak, és ez még illet is hozzájuk, miért fejezi be a koncertet a Moves Like Jagger című Maroon 5 számmal??? Mintha a Black Sabbath a koncertjük végén eljátszaná a Teletabi főcímdalát. És ráadásul még csak azt sem tudom elmondani, hogy jól állt volna nekik. Majdnem elaludtam rajta: nem tudtak belőle mit kihozni. Összességében nagyon jók voltak (az est egyik kellemes meglepetése). Nagyon jó indítása volt az éjszakának, de a színpadon van még mit fejlődniük bőségesen.
Ezután nekem fel volt írva, hogy a RockCorn zenekar fog következni és láttam is hogy valakik nagyon pakolnak, így gondoltam kimegyek levegőzni egy kicsit. Úgy tíz perc után már untam kint magam, így visszamentem, de meglepetésemre egy másik zenekar bakolt be, a RockCorn tagjai meg értetlenül/dühösen néztek a tulajjal farkasszemet, aki nem értette a felháborodást… de erről majd később.
A lényeg hogy a második zenekar a postmodern pop-rock core-t játszó Jackpot volt. No, ne ijedjen meg senki, ez a „műfaj” amit kiírtak nem rejt mást, mint egyszerű kis screamelős metált, csak a banda úgy gondolta, hogy ez a műfaji név nagyon hangzatos. Bevallom őszintén, ez volt az egyetlen banda, amit megnéztem neten, hogy milyen is lesz, de nem kellet volna, mert félrevezető volt. A honlapjukon fönn volt egy klipjük, amiben jó nagy közönség előtt játszanák el az Ébresztő! című számukat. Amikor ezt megnéztem, gondoltam, hogy jó kis banda ez, kis metál sose árt. Aztán a második gondolat velük akkor jött, amikor megláttam a hely méreteit, és eszembe jutott, hogy a videóban szinte tele volt a Club 202, ahol a felvétel készült, és hogy itt hogy fog elférni az a sok ember. Aztán amikor elkezdett játszani a banda, azon kaptam magam, hogy a hely kb. üres. Összeszámoltam: 8 ember volt ott rajtam kívül! Vagyis: A: fogalmam sincs hogyan csinálták azt a klipet; B: az is biztos, hogy a hangulat nem lesz valami ütős, pláne, ha azt nézzük, hogy abból a 8-ból, mindössze 2 ember állt.
Az igazi bajok viszont a zenélésnél kezdődtek. Először is, ők nagyon szó szerint vették „A metál minél hangosabb, annál jobb!” című közhelyet, így már a koncert első 5 percében megsüketültem, de legalább előtte sem hallottam semmit, csak valami összefolyt, torz ZAJT, amit csak nagy jóindulattal lehetett volna élvezhető zenének nevezni. Nem arról van szó, amit én itthon hallgattam, az egészen jó volt, de amit én ott „átéltem” az teljesen élvezhetetlen jelzővel lehetne illetni. És még csak a hangosításra se lehetett fogni, mert a többi banda a tűrhető skálán belül volt.
Ha ez nem lett volna elég, akkor még ott volt az énekesük. Amikor láttam, hogy mit csinál éneklés közben, arra gondoltam „kérnem kell tőle abból a cuccból, amit ő szívott”. Az egy dolog, hogy próbálta tüzelni az elég kis lélekszámú közönséget, de mindezt úgy, mintha a teltházas PeCSában lenne. Csak hogy egy példát említsek: egy gitárszóló közben leült az asztalomhoz és elkezdett a széken tombolni, majd amikor látta, hogy a dobos kidobja a dobverőt a „közönségbe”, felpattan és elkapkodta a két kiscsaj elől az ereklyét.
Erről a koncertről annyit tudok mondani, hogy hamar szeretném, elfelejtem. Remélem a banda fel fog hagyni ezzel a „minden magasról le van ejtve, úgyse számít semmi, utáljatok engem!” életfelfogással, mert van bennük potenciál, csak sokat kéne változatni hozzá… NAGYON SOKAT!!
Szólj hozzá!
Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.
