2012. szeptember 26.
A nyár folyamán megjelent a ZUD nevű pécsi együttes bemutatkozó EP-je. A Machine Born (stílusát illetően röviden electro-metal) rendhagyó módon építkezik zeneileg és tematikailag is: egy elképzelt világégés pillanatából indul, megemlékezik az azt megelőző eseményekről, majd mindent összefoglalva elkönyveli a véget. Végigkísérjük a hallgatót egy olyan folyamaton, ami a valós életben már elkezdődött, ám nem késő megálljt parancsolni neki, hogy az, aminek el kell jönnie, esetleg más formában érkezzen, és a teljes kollapszus helyett egy nagy lépés legyen előre.
Pár szó az EP-n szereplő dalokról: A Machine Born arra hívja fel a figyelmet, hogy a legnagyobb hiba, amit az ember elkövethet, amikor bajban van, az, ha elveszíti a hitét. A címadó dal egy olyan világot mutat be, ahol már megtörtént a világégés, és az embereknek nincs mibe kapaszkodniuk. A kiútról tudnak, reménykednek a létében, de az a hit nincs meg bennük, ami tettekre sarkallná őket. Itt nem kap választ a hallgató arra, hogy ennek a történetnek mi lesz a vége, csak a baljóslatú mennydörgést.
Gyenge, aki nem képes mások akaratával megküzdeni, de halott, aki a sajátjaival is képtelen. Ezzel a gondolattal indul a Cage. Egy meg nem nevezett emberi tulajdonság, érzelem, állapot hangján szól az emberhez, akire rábízza, hogy saját lelkiismerete és önismerete alapján azonosítsa a szavak tulajdonosát. A hűségről sokaknak magánéleti problémák jutnak eszükbe. Hallottunk már ilyet, hogy "márkahűség" vagy láttuk már az ember legjobb barátjaként emlegetett kutyát a hűség szimbólumaként megjelenni. A ZUD szerint a hűség ez, és még több: minden efölött. Enélkül elég lenne az ösztönlét. Az Ash Rainben erre igyekeznek felhívni a figyelmet: először csak apró darabokat hajítunk a hátunk mögé önmagunkból, amíg végül teljesen meg nem tagadjuk önmagunkat.
A Nemesis we are valahol a Machine Born témája a fejére állítva. Minden ló hátáról két irányba lehet leesni. Ha egy erkölcs ez a lóhát, az semmiképpen sem előnyös. Ha a bátorság a nyereg, akkor a balján a gyávaság, jobbján a vakmerőség van. Amiről ez a dal szól, az az elvakult, dogmatikus hozzáállás, a bűnbak és a kifogások keresése, de nem a probléma megoldása. Van benne egy hang, ami egy lágyabb, gépi vokálban súgja, merre van a helyes út, de végül minduntalan elfojtja a bosszúvágy hangja és az égnek szegezett öklök alatt zengő kiáltások: "NEMESIS WE ARE!"
Mára az alapvető műveltség része a Darwin-i evolúcióelmélet princípiuma. Teljesen magától értetődő dolog mindenki számára. Egy átlagos 10 éves gyerek is el tudja mondani, mik azok a konkrét dolgok, amik egy embert megkülönböztetnek egy állattól, és hogy hogyan jutottunk ide. Ez a gyerek is arra a következtetésre jut, amire egy átlagos fiatalember, felnőtt vagy idős ember: az emberi faj a földi evolúció csúcsa. Társadalmat épített, meghódította még az eget is, tudása messze túlmutat minden más földi faj képességeinél. Ez van most. Azonban, mikor eljön a pillanat, és lejár a mi időnk, a helyünkbe lép egy olyan módosulatunk, aminek szüksége lesz az erőforrásainkra, úgy söpör-e majd minket félre, ahogy mi vágunk ki egy hegyoldalnyi erdőt? Lesz-e értéke a mai ember életének? Ezt latolgatja a Death on Wings.
Az EP zárásaként, annak minden gondolatát összevetették egy dalba (Vallomás), amely minden elkövetett bűnről és hibáról számot ad. Emellett párhuzamosan egy másik hang jelenik meg, amely független az ember hangjától, és már egy olyan időben szólal meg, amit a következő EP-n, a Fall Into Oblivionon tárunk a hallgatóság elé. Mert itt nem érhet véget egy történet, ami a Véggel kezdődött...