3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. augusztus 29.

A Magyar Dal Napján két helyszínen: Wastaps 

Copyright:

A Wastaps együttes, a 70-es, 80-as évek sikeres funk-rock bandája 2011-ben, több mint 20 év hallgatás után ismét összeállt és a múlt év végén megjelent Bolond világ című albumuk. Az újrakezdés mozgatórugója Szép Károly, a zenekar egykori énekese volt, akinek Charly Nice néven több mint tíz lemeze jelent meg Németországban és sikeres szólókarriert mondhat magáénak Németországban, és más nyugat-európai országokban. 

A januári lemezbemutató koncert óta a Wastaps folyamatosan koncertezett, egészen június közepéig. Minthogy utána Szép Károlynak németországi kötelezettségeinek kellett eleget tenni, az együttes nem nagyon tudott nyári koncerteket vállalni. Ezt az időt azonban nem töltötték tétlenül, új kompozíciók születtek, amelyek egy jövőre megjelenő újabb album anyagának részei. 
 
A szeptember 9.-én több fővárosi és vidéki helyszínen megrendezésre kerülő Magyar Dal Napja alkalmából a Wastaps két budapesti helyszínre kapott meghívást. Este 7 órától a zeneszöveg.hu rendezésében az A38 Hajón, 22 órától pedig a Klubrádió rendezésében az Akvárium Klubban (volt Gödör) hallható a zenekar.  
 
Ezeken a koncerteken a Wastaps nagyrészt a Bolond világ című lemez dalait adja elő, de elhangzik az újabb szerzeményekből is néhány, vagyis a közönség ízelítőt kap a készülő lemez anyagából. Az új nóták kissé keményebben szólnak, és több teret engednek a hangszeres improvizációnak. A zenekar reményei szerint a közönség ugyanolyan örömmel fogadja ezeket a kompozíciókat is, mint a Bolond világ dalait.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 18.

Ősszel újabb tematikus napokkal folytatódik a DEX Songwriting Expo

A DEX Songwriting Expót 2018-ban indította el az Artisjus azzal a céllal, hogy hiánypótló kezdeményezésként támogassa az információmegosztást és kapcsolatépítést a dalszerzői közösségen belül, valamint lehetőséget teremtsen a szakmai fejlődésre. A rendezvénysorozat most őszi kiadással várja a tanulni és inspirálódni vágyó zenei alkotókat. A meghívott szakemberek tematikus mesterkurzusain az érdeklődők novemberben és decemberben vehetnek részt az Artisjus székházban. Tovább

2024. szeptember 20.

Nagyszabású műsorral vár a slágergyáros Moriones

Legutóbbi, zsinórban harmadik teltház előtt bemutatott koncertjén Moriones bohóc karaktere meghalt, s ezzel egy új, titkokkal átszőtt epizód kezdődött el. Az őszi hosszúhétvégén, november 1-jén az Akvárium Klub nagytermében egy különleges este keretein belül végre megismerkedhetünk a TENEBRIS-történettel. A jegyértékesítés elindult és már most látszik: a TENEBRIS* című album megjelenését követően töretlen az óriási érdeklődés, rohamos tempóban fogynak a szabad férőhelyek. Tovább

2024. szeptember 1.

MAYHEM: 40 éves szülinap és Vágtázó Halottkémek a Barba Negrában

Jubileumi évet ír a Mayhem, éppen 40 éve (!) indult útjára az a black metal gépezet, mely most múltidézésre hívja rajongóit és az olykor kaotikus, vagy éppen véres történetéből hoz korábban soha nem látott képeket és felvételeket. Tovább

2024. augusztus 30.

A Faithless bejelentette 21 állomásos európai turnéját

A Glastonbury, a Wilderness és a Bestival fellépéseikről begyűjtött dicsérő kritikák, valamint az év elején lezajlott, pár fellépésből álló európai turnén debütált vadonatúj show fogadtatása után a dance műfaj úttörője, a Faithless bejelentette 21 állomásból álló egyesült királyságbeli és európai turnéját. Tovább

2024. augusztus 29.

Hamarosan nyit az INOTA Focus

A tavalyi első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli Inotai Hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az ERSTE támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot hirdetett, a nyertes installációkat a Turbinacsarnokban mutatják majd be. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky