3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2012. július 28. | govinda

Egy éve hunyt el Amy Winehouse

Copyright:

Az elképesztő tehetségű, de tragikus sorsú énekesnő 2011. július 23-án vesztette életét alkoholmérgezésben. Munkássága iránt azonban továbbra is nagy az érdeklődés, sőt talán nagyobb is, mint életében volt.

Amy Winehouse 1983-ban, Londonban látta meg a napvilágot, és ott is érte a halál, mindössze 27 évesen. A sors olyan tehetséggel ajándékozta meg, amellyel hatalmas sikerekre számíthatott: énekhangja, amelyhez hasonlóval ritkán találkozik az egyszerű zenehallgató, már önmagában garancia volt a reflektorfénybe kerülésre és az elismerésekre. Ez részben beteljesült: koncertjeit rengetegen látogatták, a szakma pedig számos más díj mellett öt Grammyvel is jutalmazta. Dalainak erőssége (karakteres, feledhetetlen hangja mellett természetesen), hogy egyszerre összetettek, igényesek, mégsem korlátozódnak egyetlen rétegre, és tökéletesen illeszkednek a popzenei palettára. Van bennük egyfajta nosztalgikus, múltidéző hangulat, füstös éjszakai jazz-klubokra emlékeztető atmoszféra, mégis nyugodt szívvel játszhatók a kereskedelmi rádiókban.

A zenével és az énekléssel is korán kezdett foglalkozni: a dalszerzésbe 13-14 éves korában fogott bele, első önálló albuma, a Frank pedig néhány héttel a húszadik születésnapját követően jelent meg. Az igazi áttörést a 2006-os Back to Black hozta meg a számára, melynek népszerűsége egyúttal a lejtőn is elindította, hogy aztán fokozatosan egyre mélyebbre süllyedjen a függőség, a botrányok, és a folyamatos küzdelem hálójában. Kálváriájáról minden fellelhető bulvárlap rendszeresen cikkezett, így az emberek többsége inkább részeg-drogos kalandjai, a róla megjelent megbotránkoztató fotók, vagy éppen férjével vívott csetepatéi kapcsán jegyezte meg a nevét. Talán legnagyobb slágere, a Rehab szintén szomorú apropót nyert Winehouse halálával: valóban nem hagyott fel önpusztító életmódjával, s bár a sajtó is, a közvélemény is kábítószer-túladagolásos tragédiát „jövendölt” a számára, végül másik súlyos szenvedélye, az alkohol végzett vele.

 


A tavalyi események óta népszerűsége viszont nemhogy csökkent volna, rohamosan megnövekedett. Legalábbis a számok erre utalnak: egyes mérések szerint a halála óta az Egyesült Államokban 855 000 lemeze kelt el; életében ennek a hatalmas mennyiségnek csak a töredékét produkálta. (Ne feledjük, összesen két stúdióalbuma jelent meg életében - egy harmadik, a korábbi dalok átdolgozásait illetve két vadonatúj szerzeményt tartalmazó korong pedig decemberben került kiadásra producere gondozásában. A (legális) zeneletöltésekkel sincs ez másképpen: halála óta több mint egymillió egyszázezer alkalommal töltötték le dalait. Ez különösen akkor kelt döbbenetes hatást, ha összehasonítjuk a 2011 júliusa előtti adatokkal: összesen körülbelül négyszázezren hallgatták őt digitális formában.

Amy Winehousera tehát úgy tűnik, emlékeznek, és még jó ideig emlékezni fognak; így van ez a „huszonhetes klub” többi tagjával is, azon óriási tehetségekkel, akik 27 esztendős korunkban távoztak közülünk, mint például Janis Joplin, Jim Morrison vagy Kurt Cobain. Hatalmas veszteségek mindannyian nemcsak a szakma, de a kultúra számára is. Sajnos már sohasem tudjuk meg, mire lettek volna képesek, ha több idő adatik meg nekik az alkotásra. Kétségtelen, hogy kultikus figurákká részben korai haláluk és különös-különleges életük miatt váltak, de ez egy fikarcnyit sem von le nagyságukból. Mint ahogy Amy Winehouse érdemeiből sem.

forrás: billboard.com

govinda
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. május 30.

Újra best of lesz az első Pet Shop Boys best of

2025. május 30-án - azaz ma - újra kiadják a Pet Shop Boys első best of gyűjteményét, az eredetileg 1991-ben debütált ’Discography’-t, ezúttal a 2023-ban újramaszterelt hanganyaggal. Tovább

2025. május 29.

Visszatért a BADBADNOTGOOD

A BADBADNOTGOOD "Found A Light (Beale Street)" című vadonatúj dalában a háromszoros Grammy-jelölt énekes-dalszerző Veronica Camille Ratliff, vagyis V.C.R. működik közre. A trackben a Memphisben nevelkedett, de Los Angelesben élő énekesnő soulos vokálja és a trió lenyűgöző hangszerelése egyaránt kidomborodik. A szerzemény a Tim Bernardes oldalán készített "Poeira Cosmica" és a reggie vokáljával színezett "Take What's Given" című felvételeket, illetve a "Mid Spiral" című albumot követi. Tovább

2025. május 27.

Barbra Streisand Hozierrel közös dallal harangozza be júniusban érkező lemezét

2025. június 27-én jelenik meg Barbra Streisand "The Secret Of Life: Partners, Volume Two" című vadonatúj albuma a Sony Music Entertainment alá tartozó Columbia Records gondozásában. A lemez a szupersztár 2014-es, platina minősítésű "Partners" című duettalbumának folytatása. Barbra Streisand ezúttal 11 dalon keresztül osztja meg a mikrofont a legnagyobb kortárs művészekkel. Tovább

2025. május 23.

Ed Sheeran egy új, gyönyörű popklasszikusba öntötte múltját

Ed Sheeran bejelentette, hogy új  ’Play’ című lemezzel érkezik, mely 2025. szeptember 12-én jelenik meg. Az alkalom megünneplésére egy mély időszakot megörökítő pop balladával, az „Old Phone” cíművel debütált, mely szerint megtalálja régi telefonját és emlékek armadája tör általa felszínre. Tovább

2025. május 23.

A Pulp 24 év után új albummal jelentkezik

2025. június 6-án érkezik a "Common People", a "Disco 2000" és a "Babies" című klasszikusokról is ismert Pulp új, "More" című lemeze frissen igazolt kiadójuk, a Rough Trade Records gondozásában. A korong a digitális mellett többféle fizikai formában is előrendelhető a sheffieldi banda webshopján. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky