3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2012. július 21. | govinda

A Vihar: érkezik Bob Dylan újabb albuma

Copyright:

Az idén 71. életévét betöltő veterán dalszerző korát meghazudtoló aktivitással dolgozik: szűk két hónap múlva új lemezzel jelentkezik a zenei piacon. 1961-ben Robert Zimmermann azért hagyta el otthonát és érkezett New Yorkba, hogy meglátogassa kórházban betegeskedő példaképét, Woody Guthrie-t – innen indult el az előadóvá és dalszerzővé válás útján. Bizonyára legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy fél évszázad múlva az egyik legnagyobb élő legendaként tekintenek majd rá.

A napokban kiadott sajtóközlemény szerint szeptember 11-én lát napvilágot soron következő 10 vadonatúj szerzeményt tartalmazó korongja Tempest (Vihar) címmel. Néhány számadat, hogy látható legyen, mekkora ikonról és miféle eseményről van szó: ez Dylan harmincötödik (!) stúdióalbuma, mellyel első saját nevét viselő lemezének megjelenését ünnepli - 1962-ben adták ki ugyanis a Bob Dylan-t, mely még javarészt tradicionális folk dalokat és csupán két saját dalt tartalmazott.

Dylannek úgy tűnik, esze ágában sincs letenni a lantot. Annak a Bob Dylannek, aki a folk fenegyerekeként kezdte karrierjét, hogy aztán, amikor az 1965-ös newporti fesztiválon akusztikus hangszerek helyett elektromos hangszerekkel lépett színpadra, saját követői árulónak bélyegezzék, és kevesebb, mint egy év leforgása alatt kiadja pályafutása talán két legjobb albumát (Highway 61 Revisited, Blonde on Blonde). Annak a Dylannek, aki egyszerre tudott politikai aktivista és poéta lenni, aki a „nép gyermekéből” nőtt ki ikonikus rocksztárrá, hogy aztán countryzenét írjon, később pedig megtért keresztényként lépjen színpadra.

Excentrikus megnyilatkozásai, meglepő stílusváltásai és kisebb botrányai eltörpülnek amellett, amit mind zenei, mind poétikai értelemben adott a (pop)kultúrának: politikai szerepvállalásainál jóval maradandóbbak változó tematikájú (és színvonalú), de mindig őszinte és jellegzetes dalszövegei, amelyek közül jó néhányat joggal lehet költészetnek nevezni. A kétezres évek óta állandó jelleggel illetik az önismétlés, illetve a kiégés veszélyének vádjával. Ehhez képest nemcsak a stúdiómunkáról, hanem a turnézásról sem mondott le: 1988 óta tart a Végtelen Turné. Négy legutóbbi albuma számos Grammy-jelölést és -díjat söpört be, egyenként több millió példányban keltek el, a 2009-es Together Through Life pedig az első olyan lemeze volt a sorban, amely egyszerre debütált az amerikai és az egyesült királyságbeli eladási listák élén. Valószínűleg a népszerűség tekintetében az új korong sem okoz majd csalódást, rajta egy John Lennonnak emléket állító dallal.

 

 

govinda

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky