Bob Dylan tagadja, hogy lepaktált volna a kommunistákkal
Bob Dylan állítólag azt mondta, hogy ő direkt nem játszotta azokat a dalokat, amelyek sértik a kínai kommunista kormányt. Aztán ő mégis azt mondta, hogy dehogynem, hiszen őt nem lehet cenzúrázni. Na, most ez hogyan is van?
Bob Dylan jó néhány, mérföldkőnek számító koncertet adott Kínában, azon belül is Sanghai és Pekingben. Ezen élmények fölött érzett örömében, úgy hírlik azt nyilatkozta, hogy ő direkt nem játszott olyan dalokat, amelyek sértenék a kínai kommunizmust, mint például a „The Times They Are A-Changin”. Aztán, hogyha jobban belegondolunk, azért ez elég furcsán hangzik egy olyan hippi szájából, aki kb. az egész életét az emberekért és a szólásszabadságért harcolta végig.
Nem is volt csoda, hogy Dylan le is reagálta ezt az ő állítólagos nyilatkozatát: Nem pont az történt, ami megjelent. A kínai kormány kifejezetten kért, hogy minden dalt játsszak, amit csak gondolok és azokat is, amelyek esetleg őket érinti. Szó nem volt cenzúráról! Így aztán mi el is játszottuk az összes dalt, verset, ami a repertuárban volt.
Kettős megjelenéssel koronázza meg a visszatérő korszakát a kétszeres Grammy-díjas Linkin Park: a zenekar egyszerre jelentet meg egy nagyszabású koncertalbumot és egy mozifilmet. Az ’UNSHATTER (Live in São Paulo) című koncertlemezt mától elérhetik a hallgatók, míg a hozzá kapcsolódó „LINKIN PARK: UNSHATTER” című dokumentum- és koncertfilm szeptember 30 óta megy, limitált ideig elérhető a hazai mozikban. Tovább
Az idei év legnagyobb popzenei crossoverét láthatjuk, hiszen a pop királynője, Madonna és a brit klubkultúrát uraló Charli xcx közös dallal jelentkezett. A „Danceteria Afterhours” a nyáron megjelent ’CONFESSIONS II’ album egyik legnépszerűbb darabjának teljesen újragondolt, kifejezetten az éjszakai klubokra írt változata. Tovább
Miley Cyrus új zenei korszak küszöbén áll: az énekesnő 2026. szeptember 18-án Bass Persuades című, tizedik stúdióalbumával tér vissza új kiadója, az Atlantic Records gondozásában. Tovább
A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. Tovább
A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Tovább