3426 zenekar 12454 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2012. július 11. | bognarp

Női szeszély – Warpaint az A38-on 

Copyright:

A Soundkitchen csapata fennállása óta a legkülönfélébb könnyűzenei finomságokkal kényeztet el bennünket, a dEUS, Lamb vagy Zola Jesus fellépései még a nálunk popkulturálisan fejlettebb és érzékenyebb nyugati országokban is eseményszámba mentek volna, nem beszélve a mi kis kelet-európai elszigeteltségünkben megsavanyodott budapesti koncert kínálatról. 

Lényeg a lényeg, úgy néz ki valami végre megmozdult a városban és most már nem kell elutaznunk Bécsbe, vagy máshova egy színvonalas és aktuális koncertért. A Warpaint az elmúlt évek egyik legizgalmasabb és legaktuálisabb zenei élményévé nőtte ki magát. A Los Angeles-i lányok még John Frusciante bábáskodása alatt vették fel kezdeti anyagukat az Exquisite Corpse EP-t, majd 2010-ben megjelent The Fool című albumuk remek fogadtatásra talált a zenei szaksajtóban és szinte mindenütt a világon. A Warpaint koncertjei azóta eseményszámba mennek mindenhol, magyarországi első fellépésüket a Soundkitchen egy kisebb „fesztivállal” ünnepelte az A38 tetőteraszán, ahol a fellépők között nagyrészt a szervezőgárdához közeli alternatívnak mondható zenekarok léptek fel a Mayberian Sanskülottstől kezdve Norbert Kristófig mindenki. A vasárnap esti eseményre a belépő aránylag magas ára ellenére rengeteg ember volt kíváncsi, ami rettenetesen jól eső érzés lehetett a szervezőknek, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy a budapesti (és vidéki) közönség számára egyértelmű igény mutatkozott a színvonalasabb és aktuálisabb előadók iránt. 
 
A tetőteraszon tartott mini-fesztivál egész jó ötletnek bizonyult, szellős környezetben lehetett inni és lézengeni a hőségben, ami egészen kellemes hangulatban telt el egészen a fő koncert kezdéséig. Sajnos a kezdő előadók fellépéseit nem sikerült elcsípni, így a Ritmiklift utolsó pár számára értem a hajóra, amiből ugyan egész jól kiderült, hogy ők ilyen Colorstaros hagyományokon ülő utazós instrumentális rockot játszanak, amire akár táncolgatni is lehetne, ha nem lenne ennyire nyomorúságos a hőség. A befejező számok hangulata is ontotta magából az elektronikus műfaji sajátosságokat használó szinte pszichedelikus hatásokat, melyet mégis hagyományosnak mondható rock felállásban adtak elő. Utánuk következett Norbert Kristóf előadása, amiről leginkább csak az jutott eszembe, hogy szép és jó, de mégis az az érzése az embernek, hogy a világ nyugati felén ezt valószínűleg több ezren csinálják ugyanilyen jól, ha nem még jobban. Melankólikus, érzelmes indie-rockot játszanak, meg kell hagyni azt nagyon jól, de mégis a katarzis élménye elmarad, a számok semmitmondóan követik egymást, aránylag keveset lehet érteni az angol énekből Kristóf (vagy Norbert?) egész jó angol kiejtése ellenére, vagy pont annak manírjai miatt, így az érzelmi azonosulás részemről kissé alábbhagyott. Zeneileg a produkció teljesen rendben van a verze-refrén szerkezetek egészen izgalmas és poszt-rock szerű szétkenődése végig kellemes érzést kelt a hallgatóban.
 
A teraszos szeánsz befejeztével a Contrails 6 fős társaságát lehetett megnézni a koncertterembe, ami szintén kellemes iszogatós hangulatban telt el elejétől a végéig. A szellős dalszerkezeteken hallatszott a sokféle stílus és hatás ötvözésének öröme, a vonósok is kifejezetten hozzáadtak az élményhez. Gyakran éreztem az Arcade Fire ünnepélyességének és monumentalitásának hatását, amelyet a Contrails valamilyen szinten próbált elsajátítani, de olyan magasságokba egyértelműen nem tudja emelni, mint a montreáli zenekar. Valahol az indie és a kamarapop között játszadozik az együttes jazzes és ilyen-olyan könnyűzenei hatásokkal. Semmi különös, egyszerű jóleső érzést kelt az emberben ez a fajta könnyed rock’n’roll.
 
Az átszerelést követő pillanatokban a koncertterem diszkréten megtelt és a Warpaint első pár számát már elsöprő ováció fogadta. A színpadi megjelenés meglehetősen bájos és fiatalos, szinte ellenállhatatlan erővel bír, amit a négy leányzó jelenléte tesz ilyen különössé. Egész egyszerűen furcsának hat még a mai napig is négy lány a színpadon egy rock koncert keretében, nem lehet ezt ilyen könnyen megszokni. Na, de ennyit az unalmas külsőségekről, amint megszólal Jenny Lee Lindberg gyomorba vágó basszusa elszállnak a sztereotip gondolatok és elkezdődik a dögös és lehengerlő erővel és szenvedéllyel előadott dalok sora. Lindberg basszusgitározása és Stella Mozgawa dobjátéka hipnotikus erővel bír, és szinte magába szippantja a hallgatót, ami mint egy gőzmozdony úgy vezeti a dalok gerincét. A két gitáros - énekes, pedig éteri visszhangokkal és kellemes dallamokkal, vokál harmóniákkal díszíti fel ezt az elképesztő alapokon álló struktúrát. A dalok élő interpretálása egyre inkább elmélyíti a dalszerkezetekben rejlő változatosságot és szeszélyt, melyet az albumon is lehetett már élvezni, de így élőben még szeszélyesebb és szenvedélyesebb egyvelegét adja vissza a számoknak. Egyfajta női szenvedélyesség és ide-oda csapkolódás, sodrás jelenik meg az élő performansz során, amelynek nem lehet ellenállni és óhatatlanul elcsodálkozik az ember a Bees, Composure vagy a Beetles változatosságán, játékosságán. Jó pár számot eljátszanak az EP-ről és az albumról is nem lehet hiányérzete senkinek, az előadás tetejére pedig a Baby egy szál gitáros előadása tette fel a pontot.
 
bognarp

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

2019. november 20.

Hardcore-ünnep volt a Dürer Kertben

2019. november 19-én öt olyan csapattal kedveskedett nekünk a Phoenix Music Hungary és a Dürer Kert, hogy mind a tíz ujjunkat nyalogathatjuk még egy ideig. Bár a Lionheart volt a headliner, nem kisebb nevek melegítettek, mint a Deez Nuts, a Kublai Khan, az Obey The Brave vagy éppen a Fallbrawl. Tovább

2019. szeptember 16.

Mókás kedvű Morcheeba koncert a Balaton Piknik legvégére

Voltunk már Morcheeba koncerten többször is korábban, de mindeddig egész más élményt nyújtottak a brit együttes fellépései. Gondolkoztunk, mi történhetett tegnap az énekesnővel, és arra jutottunk, vagy valamilyen tudatmódosító, vagy pusztán a Balaton, az éjszakai fényekben pompázó Gömbkilátó, és/vagy az erdő illata igézhette meg őt, hogy olyan bolondozós hangulatba jusson…de igazából mindegy is, a hangja csodás volt ezúttal is, a fellépés pedig egyben energikus, kellemes és bájos! Tovább

2019. szeptember 16.

Altatódal, háttérzene – de így imádtuk: José Gonzalez volt a Balaton Pikniken

Nem voltunk félrevezetve, tudtuk, mire számítsunk zenei fronton a Balaton Pikniken. Büszkén hirdették a szervezők az eseményleírásban, hogy nem fogjuk kirúgni a ház oldalát, és hajnalig bulizni se akarunk, helyette chillezős, kellemes, háttérzenének való fellépésekre készüljünk. Így is volt, köszönhetően José Gonzaleznek – amit vártunk, meg is kaptuk, élmény volt. Tovább

2019. augusztus 21.

Tűzijáték helyett Bury Tomorrow

2019. augusztus 20-án tért vissza hozzánk Nagy-Britannia egyik legjobb metalcore bandája, hogy a sok előzenekaros, matiné időpontos koncert és fesztiválos fellépés után végre önállóan, saját jogon adjanak egy felejthetetlen koncertet a rajongóiknak. A bemelegítésről a két év hiátus után visszatérő Inhale Me gondoskodott. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky