3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2012

2012. június 27. | Joss Beaumont

Hol kell találkoznunk? VOLT Fesztivál 2012 – nulladik… 

Copyright:

Van az úgy, hogy az ember reggel felfrissülésképpen elmegy Sopronban zuhanyozni a bérelt diákszállásos szobájából, majd a közös zuhanyzó egyik fülkéjéből ez rock-sztár lép ki, aki azon meztelenségében megörül neked és természetesen ezt kérdezi: Hol kell találkoznunk? 2012-ben is elindult a VOLT Fesztivál. 

Előjáróban: azoknak üzenem, akik kocsival érkeznek Sopronba a VOLT Fesztiválra és nincs jelentősebb dolguk a városban, csak a rendezvényre jönnek, menjenek el a határban lévő körforgalomnál Harka felé és hátulról közelítsék meg a helyszínt. Hogy miért? Nos, azért, mert mi például bementünk Sopronba és mit ad isten, éppen a VOLT idején építenek olyan aluljárókat vagy utakat, amely vonalon eddig simán meg lehetett közelíteni a Lővér Kempinget, így kb. sehogy nem tudtunk elvergődni a fesztiválig. A terelés totál átbaszás, hiszen tulajdonképpen visszavisz a belvárosba, ahol aztán már a nulladik napon is dugó volt, hiszen Sopron mindentől függetlenül éli a normális hétköznapjait. Így kénytelen-kelletlen ki kellett mennünk a városból, vissza a 85-ös úton és annál a bizonyos körforgalomnál elmentünk a Harka felé vezető úton, a hátsó úton.
 
Ennyit az útinformról…
 
Az ember természetesen mindig az előző VOLT-os élményeivel veti össze az aktuális fesztivált, így mi a nulladik napon a szemlélődés keretében, a bejárás jegyében, az akklimatizálódásra akartuk felhasználni az első néhány órát. Aztán persze totál másképp alakult, de hát így megy ez…
Kezdjük ott, hogy a VOLT-os szervező idén nem este hatkor nyitották ki a kapukat, így a sátrazók hamarabb bejutottak. Legalábbis ez volt a terv. Gondolom meg akarták előzni a tumultust. Ehhez képest akkora tömeg állt még hatkor a bejáratnál, mintha ki sem nyitották volna a kapukat. Valamiért nem haladt a sor…
 
Egy soproni arc arról kezdett kiselőadást, hogy több haverjával egyetemben azt gondolják, hogy hótbéna az idei VOLT line-upja, mert ugyebár ki kíváncsi ilyen öreg bandákra meg koncertekre. Mint kiderült a srácok nagyon szeretik a dj-ket és tök leszarják, hogy zenekarok is léteznek és szórakoztatják a népet. Ők persze az öreg, régen elfeledett bandákon a Faith No More-t és Iggy Popot értették, akiket szerintük csak azért hívtak meg Sopronba, hogy a szervezők ebből is csak megszedjék magukat. (…) Ennek dacára persze alig várták, hogy bejussanak. Lehet, hogy még találkozunk velük, valamelyik nap a Quimby - koncert alatt…
 
Furcsán kezelik a soproniak a fesztivált. Van, aki természetesen jól jár a sok emberrel, legalábbis megpróbál jól járni, és kicsi (vagy nagy) biznisszel helyretenni az éves, egyre szűkebb otthoni büdzsét. Van, akiknek ez sikerül, és vannak kevésbé sikeresek. De olyan is akad, ami számomra kicsit szürreális, aki tök jól keres az egész VOLT-tal, mégis utálja az egészet, mint a szart. Utálja a tömeget, a felhajtást, a zenét, az egész életérzést, ráadásul mindenféle teóriákat gyártanak, hogy ez az egész kinek áll leginkább az érdekében. Az MTI például arról közölt írást, hogy Sopron város vezetői mindent megtesznek, hogy Sopronban maradjon a rendezvény, kvázi arról beszélnek, hogy a sok élhetetlenség és folyamatos basztatás miatt el akarják vinni a városból a VOLT-ot. Persze megy a rizsa, hogy a „VOLT nélkül Sopron nem Sopron és Sopron nélkül nem VOLT a VOLT”. A fene tudja. Sopron jó hely, és jól van benne a VOLT is, de ha én szervező lennék és folyton csesztetnének, biztos elgondolkodnék egy másik helyszínen. Ez az ország nagy és kismillió jó hely van egy ilyen fesztiválnak.
 
De persze ez csak fikció és tulajdonképpen csak kombinálok, és túl sokat agyalok hülyeségeken…
 
A VOLT fesztivál nulladik napja érdekes zenei kavalkádot hozott, a Nagyszínpadon és tavalyihoz képest meglehetősen nagy tömeget is. Pedig akkor is fellépett a Magna Cum Laude, de mindössze ennyi volt a közös a 2011-es évvel. De, ez már a következő történet…
 
Joss Beaumont
 

Fotó: Szemerey Bence, forrás: facebook 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. július 4.

A VOLT Fesztivál után úton útfélen - képek - 2. rész

A 20. VOLT Fesztivál egy jó hosszú, nagy forrósággal kísért buli volt, amelybe belecsúszott rengeteg jó, és olykor rossz emlék. 2012 legjobban várt koncertjei okoztak ugyan csalódást is, de összességében az egyik legjobb dolog volt Sopron, ami velünk történhetett. Sopronból távozóban, egy hosszú úton foglaltam csokorba a „VOLTos” emlékeim. Tovább

2012. július 3.

A VOLT Fesztivál után úton útfélen - képek! 1. rész

A 20. VOLT Fesztivál egy jó hosszú, nagy forrósággal kísért buli volt, amelybe belecsúszott rengeteg jó és olykor rossz emlék. 2012 legjobban várt koncertjei okoztak ugyan csalódást is, de összességében az egyik legjobb dolog volt Sopron, ami velünk történhetett. Sopronból távozóban, egy hosszú úton foglaltam csokorba a „VOLTos” emlékeim. Tovább

2012. július 2.

Hajnalhasadás a VOLT-on 

Van, amikor nem (csak) a koncertek miatt érdemes fesztiválozni. A pénteki nap részemről nem az alternatív zenekaroknak kedvezett, és akkor még Ákos aznapi produkciójáról meg sem emlékeztünk. Viszont ezen túl is van élet a VOLT fesztiválon!  Tovább

2012. június 30.

Katy B óriási égése a VOLT-on

A VOLT második napjának egyik legemlékezetesebb pontja volt, amikor Katy B koncertje közben behalt a technika. Nem mondom, hogy Katy nem élőben énekelt, de masszív zenei alapja volt az tuti: vokállal, zenekarral, mindennel. Azért ha én miatta jöttem volna ide (már ha van ilyen), és ezt a koncertet kapom, legalábbis csalódott lennék. Tovább

2012. június 30.

Mit csináljunk, ha nincs semmi jó koncert napközben? Vol. 1. Börtön 

Akkor bizony elsőként érdemes elmenni a civil sátorban. Már csak azért is mert a nyár alapkellékeit is, mint a strandlabda, napszemüveg, szalmakalap stb. mind be lehet szerezni némi játékkal és szerencsével. Minket különösen a Sopronkőhidai börtön sátra fogott meg, ahol az elítéltek műalkotása (ez nem elírás, tényleg azok), tiltott barkácsolásaiból pár példány és egy komplett cella volt. Plusz a lehetőség, hogy másnap részt vegyünk egy intézménylátogatáson.   Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky