A nu metál stílust képviselő P.O.D. elkészítette legújabb videoklipjét Lost in Forever címmel, mely a korábban debütált On Fire slágerrel egyetemben, a július 10-én megjelenő Murdered Love albumon lesz hallgató. A zenekar idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját.
A tavaly hazánkba látogató, keresztény hard-rock zenét játszó P.O.D. 1992-ben alakult. Az alapító tagok Sonny Sandoval énekes, Wuv Bernardo dobos, Marcus Curiel gitáros, Traa Daniels basszusgitáros.
Pályafutásuk során háromszor jelölték őket Grammy díjra, számos filmzene és világkörüli turné áll mögöttük. Harmadik albumuk, a The Fundamental Elements of Southtown, mainstream körökben is meghozta a régóta várt elismerést. A korong 2000-ben lett platinalemez. A Satellite tovább növelte a banda népszerűségét. Stílusukat nehéz lenne meghatározni, a rap metál, reggae, nu metál egyvelege. Zenéjükre olyan előadók voltak hatással, mint Santana, Metallica, Bob Marley, Rage Against The Machine. A Satellite világszerte elsöprő sikert aratott, milliók énekelték Alive és Youth of the Nation című slágereiket.
Nyolcadik albumuk, a Murdered Love, július 10-én lát majd napvilágot. A lemez producere Howard Benson, aki korábban a My Chemical Romence formációval is dolgozott már.
A zenekar ezúttal is biztosra ment, a Lost in Forever hangzásvilága kísértetiesen hasonlít a korábbi szerzeményekhez. A klipet Spence Nicholson rendezte, a jeleneteket a Kaliforniai sivatagban rögzítették.
Megjelent Oliver Sim, az újra aktív The xx bársonyos hangú énekes-basszerosának legújabb szólóanyaga, a "Telephone Games". A kecses elektropop vallomás az "Obsession" című tracket követi, és mindkét dal producere Bullion (Carly Rae Jepsen, Ben Howard, Nilüfer Yanya) volt. Továbbá mindkettő felvételhez a neves fotóművész és filmrendező, Sharna Osborne készített stílusos videóklipeket, melyek akárcsak a szerzemények, egyszerre játékosak, sikkesek és pimaszok. More
Megjelent Kevin Parker koncerteken zenekarrá dúsuló zenei projektje, a Tame Impala ötödik nagylemeze, a "Deadbeat". A korongot a "Loser", az "End of Summer" és a Spotify Globális Top100-ban megjelenése óta szereplő "Dracula" című dalok vezették fel, melyek villámgyorsan betörtek a Billboard Hot 100 és alternatív zenei listáira, az eddigi legsikeresebb Tame Impala daldebütálásokat eredményezve. More
A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. More
Az afrikai gitárzene úttörő kvartettjének számító, és korábban a hazai Bánkitó fesztiválon is fellépő Mdou Moctar vadonatúj session videóval jelentkezett: a "Live at Smokey's Wedding, Agadez" című 14 perces kisfilm egy barátjuk tradicionális tuareg esküvői ünnepségébe enged betekintést, ahol ők voltak a díszvendégek. Az autentikus lagzis produkciót mindössze egy Zoom diktafon és egy iPhone segítségével örökítették meg utókornak. Ez az utolsó a 2023-ban, Nigerben rögzített anyagaik közül. More
Szeptember elején megjelent a Big Thief nevű amerikai indie folk banda hatodik albuma, a "Double Infinity", melynek elvarázsolt és gondolatébresztő "Words" című dalához egy különleges hangulatú videóklipet is forgattak. Ez nagy dolognak számít a zenekar háza táján, hiszen a 2017-es "Mythological Beauty" kisfilmje óta nem készítettek klasszikus klipet, melyben hangszer nélkül láthatóak lennének. More