A tesó felesége, avagy The Prodigy a Sportarénában
Tulajdonképpen gyakori vendége Magyarországnak az 1990 óta működő The Prodigy, de sokak nyavalyognak már velük kapcsolatban, mondván már lejárt lemez, vagy ahogy egy haverom fogalmazott velük kapcsolatba: már nem vagyok tini a Prodigy-hez! Nos, elmentünk és meg is néztük, de nekem valamiért nem úgy tűnt, hogy tininek kellene lennünk a The Prodigy-hez, hacsak azért nem, mert nem árt bírni az ugrálást abban a másfél órában, amíg a koncert tart.
Elmondhatjuk, hogy annak dacára, hogy néhány évvel ezelőtt botrányos körülmények között, végül lemondta a Prodigy a Sziget Fesztiválos fellépését, meglehetősen komoly kárpótlást kapunk belőlük, hiszen onnantól kezdve tulajdonképpen szinte minden évben eljönnek, és ha már itt vannak le is zúzzák a közönséget.
Utoljára 2010-ben láttam a The Prodigy-t Sopronban a VOLT Fesztiválon, majd tavaly a Szigeten és ezen alkalmakkor megállapítottam, hogy feltűnő, mekkora alázattal, minden béna – néhány azon a fesztiválokon fellépő magyar „sztárhoz” képest – sztáralűröktől mentesen, a zenélés örömét szem előtt tartva, hatalmas, a közönséget teljes mértékben megmozgató bulit tartott a banda. Ami azt illeti, ezt vártam ezen az estén is.
De, mielőtt kijött volna a The Prodigy egy előzenekar borzolta a jelenlévők tűrőképességét. A Death In Vegas egy pszichedelikus rockzenét játszó, kicsit elektro hangzással megspékelt, tulajdonképpen élvezhető, de jelen esetben unalomba fulladt koncertet adó zenekar volt a Papp László Budapest Sportarénában. Érdekes volt, hogy előfordult olyan 22 óra magasságában (amikor már a Death In Vegas befejezte), hogy az érkezők kérdezgették mikor kezd ez a csapat és roppant szomorúan fogadták, hogy bizony már befejezték. Én amondó vagyok, hogy nem kell azt annyira sajnálni. Eljöttek, meghallgattuk, köszi, ennyi…
Majd aztán negyed 11 után egyszercsak megérkezett a színpadra a The Prodigy, elkezdődött az emberek fejének lezúzása. Slágerek egymás után, és mindenki tombol és ugrál, de érdemes megemlíteni, hogy irtózatosan jól is szólt. A basszusokat valahol ményen a belsőszerveimből visszhangoztam vissza, de talán egy ilyen önálló koncerten az Arénában ilyen a normális (megjegyzem, voltam már olyan koncerten itt, ahol pocsék volt a hangosítás).
Az első pillanattól az utolsóig egymást érték az ismert dallamok, bár aki nem mélyedt el különösebben a 2009-es „Invaders Must Die” című lemezben, az lehet, hogy néhány számnál csak hümmögött, de minden bizonnyal akkor sem unatkozott.
Érdemes megemlíteni a közönséget is. Sokan úgy gondolták, hogy a The Prodigy csöppet sem olyan vonzó manapság, mint mondjuk a 90-es évek végén, vagy kicsit utána. Nos, 2010-ben a VOLT Fesztiválon például nagyon sokan voltak kíváncsiak Keith Flintre és haverjaira, mert akkor 20-30 ezer ember tombolt a Nagyszínpad előtt. Most, 2012. április 28-án ezen a szombati estén még amikor a Death In Vegas elkezdte roppant kevesen voltak, de ahogy közeledett a főzenekar egyre csak telt megfele az Aréna és mikor a koncert elkezdődött tulajdonképpen meglett a majdnem teltház. Az ülőhelyeken voltak üres területek, de a küzdőtér prímán megtelt és ez a hálás közönség végig üvöltötte Maximmal az egész másfél órát.
Íme, néhány videó, amelyekből le lehet nagyjából szűrni, hogy milyen hangulat volt a The Prodigy koncertjén a Sportarénában:
A közönség összetétele végül csöppet sem volt tini. Sőt! Ami azt illeti, rengetegen voltak, akik láthatóan a 90-es években megszerették a csapatot és most ha másra nem is, egy bólogatós, táncos estére jó lehet még a Prodigy, de olyan is volt, akinek kurvára dunsztja sem volt, hogy tulajdonképpen mit is keres ott. Így aztán annyira berúgott, hogy egyáltalán nem tudta hol is van. A tömegben próbált kiutat találni valahova, majd esett-kelt, majd gondolom leült egy sarokban és elmélázott, hogy mit is akar ő igazából. A másik érdekesség egy srác és egy irtó jó csaj esete volt mellettem. A srác szintén be volt kicsit nyomva, de a csaj láthatóan élvezte a koncertet, bár kicsit kelletlen volt számára az a túlzott figyelem, amiben a fiú részesítette. Majd aztán a srác úgy érezte meg kell osztania velem (...), hogy ez a lány igazából a testvérének a felesége, és hogy nézzem meg mennyire gyönyörű. Tényleg szép volt, na de tulajdonképpen naés???
A koncert minőségét persze semmi sem ronthatta le, maximum adott hozzá ezt-azt.
A lényeg végülis az, hogy mivel 2012-ben csodák csodája nem leszerepel egyik magyarországi fesztivál line-upjában kénytelen kelletlen minden rajongó jól tette, ha ellátogatott ezen a szombat estén a Papp László Budapest Sportarénába, hiszen egyelőre nem tudhatjuk meddig kell várnunk majd, hogy újra láthassuk őket. Fejrázásra fel!
Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább
Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább
Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább
Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább
Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább